Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Stratégiai átalakulás a nemzeti ellenállás kereteiben

A vitában eléggé elmérgesedett a hangulat. Kádár beszédébe többen és többször beleszóltak. Egy ponton Kádár azt mondta Aczélnak, hogy „Te nem kapcsolsz ma!” Aczél ekkor egy hosszabb monológba fogott, melyben olyan dolgok is elhangzottak, amik sokaknak nem tetszhettek. „Vita van a szerkesztőkkel. Van a kulturális fronton egy nem lezajlott vita, hogy helyes-e nyílt fronton harcolni a románokkal és a csehekkel? Nem ért egyet a párttagság egy jelentős része ezen a területen velünk.” Végül abban állapodtak meg a Politikai Bizottság tagjai, hogy a szankció tényét kell közölni Csoórival, s közösen értelmezni vele, hogy időszakosan nem jelenhetnek meg írásai és kötetei, csak esetleg nem politikai tartalmú versei.

Szeretném szó szerint idézni a titkársági ülésen elmondottakat. Elsősorban azért, mert durvasága jól jellemzi azt a szemléletet, amely az értelmiséggel szemben uralkodott az MSZMP Titkárságában, s egyben jelzi azt a fajta leegyszerűsítő gondolkodást is, mellyel a döntések születtek. A Csoórival szemben alkalmazni javasolt szankciók bevezetésével és elvárt hatásával kapcsolatosan mondta a Titkárság egyik tagja a következő példát: „Volt egy embernek két vadászkutyája; illetlen szokásuk volt, időnként szellentettek - már elnézést kérek az elvtársnőktől -, s ő leszoktatta őket erről, kegyedenül megruházta őket minden alkalommal. Le is szoktak róla. Társaságban nem viselkedtek így a kutyák. Egyszer egy nagy vendégség volt ennél az embernél, s a két kutya is ott ült, s valamelyik vendég illetlenül viselkedett; erre a két kutya kiugrott az ablakon az üvegen keresztül. Tudták nagyon jól, hogy mit nem szabad csinálni, s még akkor is tartózkodtak, ha azt más valaki csinálta. Tehát ezt meg kell fogalmazni intelligensen.”

Illyés halálát követően mindenki számára egyértelmű volt, hogy a nemzeti csoport vezetését Csoóri vette át. Az a szilencium, mellyel Csoórit sújtották egyben az egész csoportot is érintette. Ráadásul Csoóri az írószövetség elnökségi tagja is volt, azaz a szövetség sem vonhatta ki magát a következmények láncolata alól. Az írószövetség rendkívüli elnökségi ülésén, 1983. június 17-én tájékoztatták a Művelődési Minisztérium munkatársai a szövetség vezetésének tagjait a Csoóri elleni intézkedésekről, majd az Elet és Irodalom szeptember 16-ai számában megjelent Hajdú János „Utószó egy előszóhoz” című írása, mely arra volt hivatott, hogy cáfolja Csoóri nézeteit.

336