Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Intézményesülő nemzeti ellenállás
Intézményesülő nemzeti ellenállás A nemzeti csoport tehát arra törekedett, hogy a megoldatlan kérdésekre tegyen javaslatokat, keresse az összeköthető szálakat, azaz építkezzen a lehetőségek keretein belül, ne rontsa, nehezítse a körülményeket, belekapaszkodott a legkisebb pozitívumba is. Arra is érdemes felfigyelni, hogy nem engedett az illegalitás csábításának, ragaszkodott a nyilvános szerepléshez és megszólaláshoz. A partizánakciók, a bátornak tűnő s nagyhangú, ezért inkább csak külföldön elhangzó megnyilatkozások itthon kevesekhez jutottak el, hatásuk az értelmiség szűk rétegét érintették. A napilapokban - elsősorban a Magyar Nemzetben (utalnék Illyés „Válasz Herdernek és Ady- nak” című írására - illetve a vidéken megjelenő folyóiratokban - például a Tiszatájb&n, a Forrásban, később az Új Forrásban, de említhető még jónéhány vidéki folyóirat is - napvilágot látott írások, esszék, tanulmányok viszont nemcsak az értelmiséghez, hanem a közügyek iránt még mindig érdeklődést mutató emberekhez is eljutottak. Hatásuk sokszorosa volt a szamizdatokban megjelenő publikációkhoz képest, ezáltal az emberek kritikai gondolkodását is élesztették. Csoóriék, a Rózsadombban összeverődött társaság jól ismerte fel, hogy eredményt akkor tud elérni a nemzeti oldal, ha a gondolkodó embert éri el. Nem élcsapatként egy szűk körrel átvenni a hatalmat, hanem az érdekeiket felismerő tömegekkel átvezetni a társadalmat egy másik minőségbe. Nevezhetnénk ezt mozgalomnak is, de az 1980-as évek elején még nem lehetett mozgalmi szintről beszélni, ahhoz kellettek még az intézményi, szervezeti formák. A táncházmozgalom, az olvasókörök, a népdalkörök, a történelmi tárgyú kutatások, a Kosa Ferenc által készített filmek (utalnék Kosának Balczó Andrással lefolytatott beszélgetéséből alkotott Küldetés című filmjére) apró elemei voltak ennek a szervezkedésnek. Hiányzott azonban a védernyő, az a szerve311
