Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Válaszúton - a nyílt ellenállás korlátái

Kádár sorra vette az aláírók csoportjait, megkülönböztette, hogy az aláírók milyen társadalmi rétegből kerültek ki. „Van közöttük néhány »eltartottunk« is különböző címen; családgondozó, ez, az, amaz, kutató, a világon semmit nem csinál évek óta, a magyar állam tartja el; persze ilyen akciókat szervezni ők jobban ráérnek, mint a dolgozó emberek.” Véleménye szerint tehát az értelmiség az, amely ezeket az akciókat szervezi, akik a munkásosztály által eltartott naplopók. Komolyan venni tehát nem kell őket. Néhány nevet is felsorolt az aláírók közül, természetesen az ismertebb kommunistákhoz kötődő neveket, Rajkákat, Hegedűs Andrást, Rákosi utolsó miniszterelnökét, Donáthot, Hajdú Tibort. Illyés Gyuláét is felemlegette mint olyant, aki nem írta alá, igaz nagy derültséget keltett a KB tagjai között, amikor elmondta Illyés indokát, hogy fogalmazási kifogásai miatt nem írja alá.

Az egész kérdést, csak mint a jelenséget próbálta beállítani, amitől „nem mozdul meg a föld Magyarországon”.

Arra is kitért, hogy „a 250 ember között talán a két kézen meg lehet számolni, vagy annyi sincs, aki a fennálló rendszer ellensége. Van ezek közt 200, vagy nem tudom, hány ember, akik ellenzékben vannak, nem a rendszer ellenségei — ilyen kategória is létezik. Nem értenek egyet a politikai meg egyéb megoldásokkal, gazdasági megoldásokkal. Valószínűleg van egy egész csomó olyan aláíró, akikre ezt nem lehet mondani, a prágai perekben más pozíciót foglalnak el, mint a párt.” Kádár próbálta az ügyet önvédelemből elbagatellizálni, de jó érzékkel felismerte, hogy az már több, mint a puszta kritika. Erezte mögötte a szervezettséget.

Néhány apró momentumra szeretném felhívni a figyelmet. A Chartanyilatkozatoknak véleményem szerint demonstratív szerepe nem volt. Kísérő motívumként kellett a Bencéék által megfogalmazott levélhez. Kádár jól érzékelte, hogy a Bence-Kis-Kenedi által fogalmazott és a nemzetközi sajtóhoz eljuttatott levél jelentette a valódi politikai cselekedetet. Annak lett visszhangja. Az itthon írt nyilatkozatok és petíciók bekerültek a megfelelő fiókokba, visszhangjuk nem lett, mindkét fél tudomásul vette a másik álláspontját, s folyt minden a régi mederben. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Kádár Jánoshoz írott levélben Kádár nemzetközi tekintélyére hivatkozva kérik a fellépését, azaz tulajdonképpen elismerték, hogy Kádárnak tekintélye van a nemzetközi színtéren. Ez egy nagyon érdekes megfogalma300