Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Az első politikai fellépés a magyar kisebbségek ügye
denesetre a határozat szellemisége és megfogalmazásai vészesen összecsengtek a cikkben megfogalmazottakkal. Illyés nem megrendelésre írta cikkét, előzetesen nem egyeztette Aczéllal. A Magyar Nemzet nem pártlap volt, a szerkesztőséget vezető Pethő Tibor nem küldte el az írást sem a pártközpontnak, sem Aczélnak. Az első rész megjelenése után Illyés naplóbejegyzése szerint Aczél gratulált neki, bár egyes részeiben tompítani gondolta volna az írást. A második rész megjelenését követően Budapest értelmisége úton-útfélen Illyés cikkéről beszélt, elismerések sokaságát kapta meg. Válasz volt ez az MSZMP határozat azon kitételére, mely szerint a nemzetiek türelmetlenek volnának a magyar kisebbségek védelmével kapcsolatban. Lehet türelmetlenségről beszélni olyan viszonyok között, amiket Illyés leírt? A cikk megjelenését követően még erősebben felmerült a Rózsadomb étterem asztaltársaságában is, miképpen lehetne erőteljesebben hallatni hangjukat, valódi nemzedékké szerveződni. Illyés írása tehát több fronton is az áttörés reményét inspirálta. Egyrészt kimondta azt, amit a hivatalos politika nem tehetett szóvá a magyar kisebbségek ügyében, azaz a nyilvánosság erejét kihasználva remélhetett nyomásgyakorlást a torz politikai gyakorlat ellen Romániában. Másrészt szembesítette a párton belüli ortodox szemléletű vezetőket azzal, hogy a reformokkal olyan területen is lehet eredményeket elérni, amelyekre egyébként nem volna lehetőség, gyakorlatilag igazolta az értelmiség felelősségtudatának erejét, s így erősítette a párton belüli reformerek pozícióit. Harmadrészt ez a határozott megszólalás, pontos, célirányos közéleti lépés megerősítette és felbátorította a sokszor vitákban és egyeztetésekben kimerülő nemzeti csoport tagjait abban, hogy lehet, szükséges és érdemes kiállniuk saját elképzeléseik mellett. A román válasz kis késéssel azonban megérkezett, kínos helyzetet teremtve a hivatalos szerveknek, s egyben megerősítve azok véleményét, akik felelődenségnek tartották a nyilvános kiállást és támadást. 1978. május 8-án jelent meg a román író- szövetség lapjában Mihnea Gheorghiu író, akadémikus, az akadémia elnökének a cikke „Hunok Párizsban” címmel. Illyés francia lapokból értesült az írásról, először még örült is neki, hogy tudományos dolgozatban vitatkoznak gondolataival, ám hamarosan megkapta Pethő Tibortól a cikk fordítását is, s természetesen választ fogalmazott. A román akadémikus írása egyáltalán nem tudományos érveket sora269
