Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Irodalmi ütközet, politikai erőpróba
lámát természetesen Czine vitte öblös hangján. Vészjósló volt ez a magabiztos vidámság számukra. Aczélnak szüksége volt hatalma megerősítésére, a belügynek pedig a példa statuá- lására. Először a politika lépett. A Kultúrpolitikai Munkaközösség 1972 őszén fogadta el az Irodalom- és művészetkritikánk néhány kérdése című állásfoglalását. Az alapjában véve rendkívül ortodox, szocialista realista szemléletű dokumentum nem hagy kétséget a felől, hogy az irodalompolitikában történő átrendeződés milyen irányban fog bekövetkezni. A direkt formákat ugyan kiiktatta, ám a sortüzet a kritika fegyverével nemcsak engedélyezte, hanem kifejezetten elvárta: „A művészeti élet, az alkotók, másfelől a kritika, a kritikusok viszonya, kapcsolata nem mindig áll elvi alapon. Az elmúlt évtizedek tapasztalataiból a kritikusok egy része azt az egyoldalú és téves következtetést vonta le, hogy az írókkal és művészekkel inkább érdemes jó kapcsolatot fenntartani, mintsem velük vitát kezdeni. A »történelem« - mondják - inkább a művészeknek, mint a kritikusoknak adott igazat. Ilyen körülmények között sok kritikus arra törekszik, hogy személyek vagy csoportok kegyét nyerje meg. Elterjedt a »szerzőszemléletű kritika«, amely elhallgatja az adott mű problémáit, s feladatának az alkotó vagy az alkotói életmű apológiáját tekinti, »besorolásaiban« gyakran áthagyományozódó, statikussá merevedő szentenciákra támaszkodik, s így elsikkad az alkotó változó teljesítményének reális értékelése.”256 A következő hónapokban sor került Heller Ágnesék, a „filozófus-csoport”, illetve a Haraszti Miklós-Demszky Gábor nevével fémjelzett maoista szervezkedés elleni fellépésre. S persze nem hiányozhatott az Állásfoglalásból a nemzeti szemléletű felfogás pellengérre állítása sem, hiszen „sokszor megjelenik a kritikai életben az eltorzuló, nem szocialista elemeket is tartalmazó nemzeti tudat, amely konzerválja a kisparaszti orientációból eredő nézeteket [...], történelmietlenül vizsgálja a nemzeti kérdéseket. Ez a szemlélet gyakran a »kozmopolitizmus«, a nemzeti közömbösség terjedésének veszélyére hivatkozik.” 256 Az MSZMP KB Kultúrpolitikai Munkaközösségének állásfoglalása: Irodalom- és művészetkritikánk néhány kérdése. Társadalmi Szemle, 1972/10, 26-39. 234
