Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar–jugoszláv kapcsolatok 1945–1956 - RETÖRKI Könyvek 48. (Budapest, 2022)
A kapcsolatok főbb állomásai
6565 A kapcsolatok főbb állomásai Gócpontok a szovjet–jugoszláv kapcsolatrendszerben A második világháborút követően a szovjet–jugoszláv kapcsolatok szorosak voltak, a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést már 1945. április 11-én aláírták. Mind a JKP, mind az SZKP a leghangosabb szószólója volt a Kominform megalakításának, a szervezet első székhelye Belgrád lett, amely egyrészt értékelhető gesztusként Moszkva részéről, másrészt azonban lehetséges, hogy Sztálin így próbálta meg szorosabb elle nőrzés alatt tartani a jugoszláv vezetőket. A szovjet–jugoszláv kapcsolatokat ugyanis több érdekütközés is terhelte.292 Általánosan megfogalmazható, hogy a két ország közötti feszültség alapproblémája az volt, hogy Sztálin a stratégiailag fontos régióban fekvő, jelentős területtel bíró Jugoszláviát, illetve a JKP vezetőit teljes mértékben Moszkva befolyása alatt akarta tudni, és kizárólagos, teljhatalmú vezetője kívánt lenni a szocialista blokknak. Tito azonban számos, a nemzetközi politikát is befolyásoló döntésében nem kérte ki a szovjet diktátor előzetes véleményét, Sztálin ezért félre akarta állítani. Korábban már részletesen bemutattuk, hogy a régióban a kommunista pártok közül a JKP egyedi helyzetben volt, ugyanis a partizánháború során önerejükből foglalták vissza és egyesítették újra Jugoszláviát. Ez megjelent a jugoszláv kommunista ideológiában is, és Belgrád gyakran hangoztatta forradalmuk egyediségét, amely tovább mélyítette az ellentéteket. 293 A jugoszlávok önálló politikájukat a szovjet figyelmeztetések ellenére sem adták fel, és ambícióikat növelték a Balkánon és Kelet-Közép-Európában. 1947 végére az összes szocialista állammal megkötötték a barátsági szerződést, ezzel lekörözve még a Szovjetuniót is.294 Sztálin és a szovjet vezetők úgy gondolták, hogy Tito könnyen eltávolítható a jugoszláv vezetés éléről, és amennyiben túlságosan a sztálini érdekek ellen cselekszik, nagyobb nehézség nélkül leválthatják. Ahogy a későbbiekben kiderült, Moszkva számítása nem volt pontos a jugoszláv vezetés pozícióit illetően. Egyrészt a JKP a régió többi kommunista pártjával ellentétben számottevő társadalmi támogatottsággal rendelkezett, ráadásul területén nem állomásoztak szovjet egységek. Tito nemcsak belpolitikai támogatást tudhatott maga mögött, a közép-európai szocialista államok vezetése is örömmel fogadta a Jugoszláviával kötött megállapodásokat, „mert úgy látták, hogy a Szovjetunió után Jugoszlávia 292 A szovjet–jugoszláv konfliktus okaira ld. Juhász József: A Kominform és Jugoszlávia ... i. m. és Gibianszkij, Leonyid: Az 1948-as szovjet ‒ jugoszláv konfliktus és a Kominform... i. m. 39 ‒ 47. 293 Vukman Péter: Moszkvától Londonig ... i. m. 41. 294 Juhász József: A titói Jugoszlávia első évtizede... i. m. 12.
