Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar–jugoszláv kapcsolatok 1945–1956 - RETÖRKI Könyvek 48. (Budapest, 2022)
A kapcsolatok főbb állomásai
3939 A kapcsolatok főbb állomásai később meg tud egyezni a partizánokkal.144 A kormányfővé kinevezett Ivan Šubašić horvát parasztpárti politikus és volt bán 1944. június 16-án Viš szigetére utazott, és egyezséget kötött Titóval. A megállapodás értelmében az emigráns kormány az AVNOJ-t ismerte el egyedüli legitim erőnek Jugoszlávia határain belül, így megszakították kapcsolataikat a csetnikekkel. A későbbiekben a megállapodás több ponttal bővült, és ez adta az alapjait a háború utáni jugoszláv berendezkedésnek. Az év további részében a háború eseményei felgyorsultak, a partizáncsapatok egyre több területet foglaltak vissza a németektől a Vörös Hadsereg segítségével, október 20-án Belgrádot, 1945. április 5-én Szarajevót, május 9-én pedig Zágrábot foglalták vissza.145 Bár a német csapatok kiűzését célzó harcok május 15-ére véget értek, a korábban említett bosszúhadjárat még 1946 végéig tartott a vélt vagy valós ellenséggel szemben. 146 Ugyan a Tito ‒ Šubašić-egyezmények alapján 147 biztosítani kellett volna a JKP-nak a politikai pluralizmust az országban, az 1945. március 7-én, Tito vezetésével megalakult kormányban a régi garnitúra politikusai közül csupán Šubašić kapott komolyabb tárcát, a külügyminisztériumot. Az AVNOJ-t, amely akkor 270 tagot számlált, átminősítették ideiglenes országy gyűléssé, és 121 fővel bővítették, főként a polgári pártok delegáltjaival és az 1939-es Skupština olyan tagjaival, akik a háború alatt nem működtek együtt a megszállókkal.148 A Moszkva befolyási övezetébe tartozó országok közül a népfront tekintetében is különleges helyet foglalt el Jugoszlávia. A Jugoszláv Népfrontot hivatalosan az 1945. augusztus 5‒ 7. között tartott kongresszuson alakult meg, a szervezet azonban nem pártkoalíciós alapon működött, hanem az egyéni tagságra épült.149 A térség háború utáni kommunista hatalom-átvételi stratégiáinak sorába illeszkedik a JKP eljárása az ellenzéki pártokkal szemben, azzal a különbséggel, hogy a partizánharcokból fakadóan a jugoszláv kommunistáknak valódi legitimációjuk volt. Két ellenzéki párt, a Horvát Parasztpárt (HSS) és a főként szerb érdekeket képviselő Demokrata Párt (DS) tudott valamelyest számottevő politikai erőként fellépni, azonban részben a saját hibájukból, de főként a JKP 144 Juhász József: Volt egyszer.. . i. m. 104. 145 Uo. 105. 146 Juhász József: Királyságból a szocialista föderációba ... i. m. 25. 147 A Tito‒ Šubašić-egyezményekről lásd bővebben Major Nándor: Jugoszlávia a második világháborúban. Múltunk folyóirat, 2005/1. szám, 33 ‒ 88. 148 Uo. 26. 149 Uo. 26.
