Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Lépéshátrány
92 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 2. Pártvonal, kettős hatalom szocialista felhalmozás történelmi periódusának adekvát pártirányítási rendszere”.169 Az ’50-es években kialakult és ’60-as években megszilár dult politikai intézményrendszer megállapítása szerint nem alkalmas a részérdekek, értékrendek feltárására. A szerző az egypártrendszerben különösen negatív jelenségnek tartja a párton belüli frakciók tiltását, ami belső akadálya az egymástól eltérő koncepciók formálódásának. Az összegzés záró megállapítása szerint politikai reform nem valósítható meg a párt szerepének újraértékelése, „alkotmányosítása” nélkül.170 Az elemzés feltételezett keletkezési ideje és őszinte kritikája miatt lehet sajátos forrása a kormányfő Grósz és Kádár közötti szemléletmód ekkor már érzékelhető különbségének. A pártértekezlet előtt, a gazdaságirányítási reform, a társadalom egzisztenciális helyzetének romlása és az ellenzéki csoportok pezsgésének idején – Ripp Zoltán megfogalmazását kölcsönözve – a vezetés számára kulcskérdéssé vált, hogy miben határozható meg a párt vezető szerepe tételének érvényességi köre. 171 A PB 1988. február 23-án tárgyalta A párt vezető szerepének érvényesü lése, a szocializmus politikai intézményrendszerének továbbfejlesztése című előterjesztést, mint napirendet.172 A továbbra is egypárti viszonyokat rögzítő, jelentősnek egyáltalán nem mondható változásokat megfogalmazó tervezethez Kádár János hozzászólásában tartalmi javaslatokat fogal mazott meg. Ezek közül szignifikánsan jelzi az általa kijelölt politikai irányt következő gondolata, ami lényegében az előkészületben lévő pártértekezlet állásfoglalására is rányomta bélyegét: „A bevezetőben leszögezném, hogy mi ez a párt, melyek az elemi szabályok. A magyar alkotmány kimondja, hogy a párt a társadalom vezető ereje. Meg kell mondani, hogy a párt egy marxista–leninista párt. Még azt is ajánlanám, tegyük hozzá: kormányzópárt. Azután lehet még néhány hasznos gondolatot elmondani. Belső életét a demokratikus centralizmus szabályozza. Vezető szerepét, a 169 Uo. 170 Uo. 171 Ripp i. m. 2006, 123. 172 MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 1020. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP PB üléséről, 1988. február 23. Benne: A párt vezető szerepének érvényesülése társadalmunkban, a politikai intézményrendszer továbbfejlesztése. (állásfoglalás tervezet). Lásd: https:// adatbazisokonline.hu/pdfview2?file=static/documents/mszmp_mdp/HU_MNL_ OL_M-KS_288_05_10200.pdf#search=&page=39 (Utolsó letöltés: 2020. 11. 24.)