Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)

VÁLSÁG, NEM TERMELŐ TERÜLETEK, REFORM - Kormányzati korszerűsítés

76 1. Válság, nem termelő területek, reform Hatalomtechnika a pártállam végóráiban az átalakulásra, vagy nem akarja, azt emberi módon, de határozottan félre kell állítani.”128 Hangsúlyozta lépéseiket a politika és ideológia feltételeinek alakításában, ami nélkül a gazdaságban nem lehet előre haladni. Sárközy Tamás 1987 júliusának végén készült feljegyzésében öt témát bocsájtott Grósz Károly rendelkezésére – beszédszerűen kidolgozva: 1) A kormányzati irányítással kapcsolatos fő célkitűzések; 2) A Minisztertanács és az Országgyűlés kapcsolata; 3) A kormány kapcsolata a társadalmi szer­vezetekkel-érdekképviseletekkel; 4) A Minisztertanács hivatali szervei; 5) A központi államigazgatási szervezetben végrehajtandó változások. 129 Az érvelésben arra alapozott, hogy az államszervezet és a kormány­zati irányítás nem felelt meg társadalmi-gazdasági körülményeknek. Ezért olyan stratégiai elképzelés szükségességét fogalmazta meg, „amely nagyobb távlatokban meghatározza a párt és az állam kormányzati funkci­óinak átalakítását. Erre a jövő tavaszi pártértekezlet módot ad. Ugyanakkor a Minisztertanács már 1987 −1988-ban konkrét intézkedéseket kíván tenni – mégpedig a korábban már kidolgozott elvi alapokon [...]”130 A fejlesztések alapelveiként a következők fogalmazódtak meg: 1) Világosan és határo ­zottan különüljön el a párt vezető szervei és a kormány feladatköre, váljon egyértelművé a kormány hatásköre és felelőssége az állami munka irányí­tásában. 2) Az Országgyűlés és a társadalmi szervezetek, érdekképviseletek politikai szerepének növelése jegyében a kormányzati irányítás demokra ­tikus elemei, nyitottságának biztosítása, a központi államigazgatás társa­dalmi kontrolljának tényleges lehetőségei teremtődjenek meg. Grósz Károly nem sokkal később lényegében „egyszerre”, vagyis egyidőben kezdhetett a rendszer gazdasági és politikai reformkísérletébe, pontosabban egy olyan reform kísérletébe, amiben nem egymástól eltérő időben szerepelt annak gazdasági és politikai összetevője. Ez a törekvés végül – kommunista nézőpontból – a szocialista demokrácia , a pártállam időszakának leáldozása és a demokratikus szocializmus piacgazdálkodó jogállamába való átalakulás kudarc ába torkollott. Az Országgyűlés 1987. szeptember 16-án kezdődő őszi ülésszaka Grósz Károly miniszterelnöki tevékenységének hivatalos nyitánya. Habár 128 Gorbacsov tárgyalásai magyar... i. m. 2000, 111. 129 MNL OL XIX−A−2−ar 12. d. Minisztertanács Titkársága, (1/10-29/Ra. - 11-XXI/25/1987.) Sárközy Tamás: Feljegyzés Grósz Károly részére , 1987. július 27. 130 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom