Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)

VÁLSÁG, NEM TERMELŐ TERÜLETEK, REFORM - Nem titkos, de nem nyilvános

73 Nem titkos, de nem nyilvános Mindkét találkozón jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. 122 Gorbacsov politikája lényegében feloldotta azt a több évtizedes szovjet alapállást, amihez Kádár János hozzászokott, és amit nagy politikai rutinnal kezelt. Számára a reform , mint olyan, egy több évtizedes, szaggatott, ritmustalan, mégis állandóan ható, de nehezen érvényesülő elem lehetett csak a politikájában. A korábban már hivatkozott interjúban kifejtette, hogy a pártban már 1957-ben is szó esett a reformról, akkor sem csak a gazdaság, hanem a politikai irányítás rendszerét illetően. Mint fogalma­zott: „Már akkor se helyeselte mindenki, hogy a párt vezető testületei hatá­rozatokkal irányítsák az állami és a gazdasági életet.”123 Ezen kívül ugyan ­ebben a beszélgetésben erősítette meg azt a felvetést, meglátást is, hogy a reformgondolat – amit majd az 1988-as pártértekezlet fogalmazott meg – egy, már az ’50-es évek végén megjelenő politikai irányból fakadt, ami hazai körülmények között a párton belüli ellenálláson, majd a nemzetközi körülmények alakulásán (értve ezalatt a Hruscsovot követő szovjet éra erős fenntartásait) ’68-at megelőzően megtört. 124 Az Előkoncepció lényegében, megértve és elfogadva a korábbi kádári politika álláspontját, a gorbacsovi szemléletmódot és politikát a kedvező körülmények között vette számba: „Ha talán politikai okokból indokolt volt a ’60-as, ’70-es években a gazdasági reformmal kezdeni és a politikai reformot a gazdasági reform végrehajtása után tervezni, ez az állapot most már nem tartható fenn. A szovjet fejlemények is egyértelműen aláhúzzák, hogy jelenleg tisztán politikai-ideológiai szempontból is nagyobb a lehetőség gazdasági reformunkat kiegészítő, annak valódi kibontakozását biztosító politikai-államszervezeti reform végrehajtására.” 125 122 Népszabadság, 1987. július 11. 1. 123 Kádár János – végakarat i. m. 1989, 251. 124 Uo. 251−252. 125 Előkoncepció, 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom