Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
Utószó helyett: késztetés a folytatásra
216 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban Utószó A Tisza István neve fémjelezte hatalmi elit bukása után néhány hónap elteltével megbukott a Károlyi Mihály-féle polgári liberális-radikális és szociáldemokrata hányad is. A hatalmi tér tovább üresedett. Őket követte a nem magyar talajból kisarjadó bolsevik megtorlást előtérbe helyező, a magyar történelemben először megjelenő „moszkovita” kommunista Kun Béla hatalmi elitje. Uralkodástechnikáját tekintve a Kun Béla–Szamuely Tibor neve fémjelezte terrorisztikus elit − társadalmi támogatását tekintve belülről, és kívülről is támadva − néhány hónapon belül ugyancsak megbukott. Ezt követte a variációit tekintve különböző, de egy gyökérből eredő, a kiegyezést követő elit fiatalabb nemzedéke, amely 1944. március 19-ével bukott meg. A világosi fegyverletételtől a trianoni békéig a magyar bel- és külpolitikát az osztrák igények határozták meg. A birodalmi érdekeket tekintve ebbe belefért a megtorlás, a kívülről vezényelt önkényuralom és a birodalom gyengülésével a kiegyezés is. A lényeg a hatalom megtartása volt. Ugyanezt a folyamatot látjuk – variált formában – a második világháborút követő időszakban is, csak modernizáltabb, rafináltabb formában. Ne legyen kétségünk: ha 1945-ben nem is olyan látványos formában, mint 1849 után, de megindult a megtorlás. Ez volt az 1944 végétől 1946 végéig tartó időszak – nem a háborús bűnösöket sújtó jogos megtorlás, hanem – az ún. „B-listázás” időszaka. S a „B-listázástól” az internálásokon át eljutunk a perekig. A Rákosi Mátyás neve fémjelezte perek a polgári liberális, a polgári radikális és a népiek egy részét sújtó eljárások mellett érintették a szoci áldemokratákat é s a nem moszkvai eredetű különböző baloldaliakat is − Rajk Lászlóval bezáróan. E perek hátterét, akárcsak 1849-ben, egy idegen hatalom jelentette, megvalósulását változó intenzitás és formák jellemezték. A helyi hatalom helyzetét szinte kizárólagosan az idegen támogatást nyújtó politika határozta meg. Riba András László munkája e folyamat utolsó − s annak is a szervezeti szférában történő – szakaszát írja le rendkívül alaposan és körültekintően : értékelése szerint Magyarországon a belső helyzet változásait és átalakulását a kommunista vezetés maga indította be azért, hogy hatalmát megőrizze. Amint láttuk, a párt legműveltebb teoretikusai világosan látták a bukás okait, pontosabban szólva az ún . „szövetségi politika” csődjét, annak hamisságát – ha ezt óvatosan jelezték is. A kérdés ebből fakad: közel egy
