Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
1956, TÖBBPÁRTRENDSZER, SZOCIALIZMUS - Botorkálás hazai pályán
195 Botorkálás hazai pályán Botorkálás hazai pályán Az MSZMP KB 1989. június 23−24-i ü lésén hosszú helyzetértékelő vita után döntés született a párt új vezetési struktúrájáról és annak személyi összetételéről. A jövőt és az arculatot illetően a vezetés súlyosan megosztottá vált. A belső hatalmi harc totális kiéleződését behatárolta az a körülmény, hogy 1989 nyarára a kormányfő, Németh Miklós népszerűsége magasan volt felmérési mutatói Pozsgay Imre elé helyezték. 426 Ebben az érte lemben az MSZMP vezetésének 1988 vég én megfogalmazott célkitűzése , azaz az önálló, hatalmi politikai centrummá alakuló kormány, megvalósulni látszott. Ez elsősorban Németh Miklós mérhetetlenül komoly munkájának volt köszönhető, ami egyre jobban lehetővé tette azt is, hogy a kormányt bizonyos értelemben a társadalom jelentős része már nem az MSZMP részeként értelmezte. A politikai súlypont valóban áthelyeződött, a kormányt azonban az MSZMP adta, és Grósz Károlyt a vezetésből nem sikerült eltávolítani. A párt idő előtti szétválása hatalmi-kormányzati válságot idézhetett volna elő az éppen zajló Nemzeti Kerekasztaltárgyalások alatt. A konfliktusban benne rejlett a párt egységének új alapja körüli értelmezési vita , a demokratikus szocializmus tartalm ának meghatározása.427 A KB állásfoglalást adott ki a párt helyzetéről, amiben már kijelentették: „[...] a szocializmus Magyarországon csak új gazdasági és politikai modell keretei között valósulhat meg. Célunk: a demokratikus szocializmus, a jogállamiság, a többpártrendszerre épülő parlamentáris demokrácia, a közösségi tulajdon meghatározó szerepén alapuló piacgazdaság”. 428 A június végi PB-ülés javaslata értelmében a párt elnökének a szociál demokrata múltú, ’68-as új gazdasági mechanizmusról ismertté vált Nyers Rezsőt javasolták. Kádár János halálát követően a történelmi horizontok sajátos újraéledése volt e lépés is, hiszen az 1948-as pártegyesülést követően az MDP létrejöttekor létezett a pártelnöki funkció, akkor a 426 Ripp i. m. 2006, 409. 427 Uo. 428 A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai... i. m. 1994, 615.