Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
1956, TÖBBPÁRTRENDSZER, SZOCIALIZMUS - Legitimációs kényszerek
152 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 3. 1956, többpártrendszer, szocializmus Kulcsár Kálmán beszámolt arról, hogy a legfelsőbb politikai szint tisztában volt vele: az MSZMP csak akkor képes elkerülni a politikai válságot és a bukást, ha a politikai viszonyrendszerben további erőteljes változtatásokat hajt végre. Azzal, hogy Nagy Imre kérdése jogi értelemben az állam igazságügyi szerveihez utalt feladatként jelent meg, a jogállami keretek kimunkálásán dolgozó politikai vezetés rögtön megbotlott volna, ha pártdöntés alapján a kérést elutasítja, mint ahogy a rehabilitáció kérdésének alapállása is így értelmezhető. A politikai vezetés a hatalom koalíciós megosztás ának terve mellett döntött, 1989 elején legalábbis ez volt a politikai cél. Azt, hogy ebben Grósz Károly, Németh Miklós és Pozsgay Imre között milyen fokú volt az összhang, nehéz megítélni. Azonban Németh Miklós kormányfő parlamentben elhangzott expozéjában, 1989. januári kormányülésen megfogalmazott szándékaiban is népfrontos kormányzás ról, népfrontos kormány ról beszélt, mint megvalósítandó politikai gyakorlatról. Nagyon valószínűnek látszik, hogy ezalatt nem a Hazafias Népfront közreműködésére, hanem a már politikai szervezetként működő, hatalmon kívüli erőcsoportokkal való együttműködés kialakítására gondolt. Ezek körét az MSZMP állásfoglalása tisztán körülírta. Értékelésem szerint az MSZMP szempontjából sikertelen ül záruló ún. előzetes egyeztető tárgyalások lényegében a koalíció kialakítására irányuló kísérletek voltak. A kudarc oka, hogy késő tavaszra számos konfrontáció ellenére az Ellenzéki Kerekasztalban (EKA) kvázi blokkba tömörültek a rendszerellenzéki szervezetek. A koalíciós stratégiát Grósz Károly még kormány főként alapozhatta meg, mint „politikai programot”, amely az 1956-os, de sokkal inkább 1945−1947-es hatalomgyakorlási mintát próbálta meg aktualizálni. A koalíció tartalmát azonban az MSZMP, mint a kormányzópárt „pártközi tárgyalások” keretében, vagy kétoldalú megállapodásokkal akarta kialakítani. Ezért volt szüksége minél előbb a fent említett döntés kipréselésére, hogy a KB legitimálja a politikai szándékot. Amennyiben ez nem születik meg, akkor érvényes döntés nélkül legfeljebb pártszerűtlen és kiküldött munkabizottságot, amely az 1988. június 23-i KB ülésen az MSZMP új programjának kidolgozására jött létre. Ez volt a „nagybizottság”, és ezáltal felügyelete alá tartozott az 1. számú, vagyis, az úgynevezett Történelmi Albizottság , aminek vezetője Berend T. Iván volt. Lásd: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei II. kötet. Budapest, MOL, 1993. 1897.
