Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)

PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Korszak(asz)határ

132 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 2. Pártvonal, kettős hatalom a Minisztertanács elnökének és elnökhelyetteseinek miniszterek feletti szervezetirányító jogköre, betöltésre került az államminiszteri státusz, a minisztériumi szférában a Kereskedelmi Minisztérium, valamint a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium létrehozására összpontosult a munka. Az 1989-re tervezett döntések komplex összefüggései miatt a még csak kimunkálás alatt lévő elképzelések szintjén mutatta be a Minisztertanács Hivatalának Programirodája által elkészített szervezeti koncepciót, ami „...az alkotmányreform folyamatával összefüggésben egy szocia­lista piacgazdaság közgazdasági platformjára alapoz. Plurális politikai élethez és piacgazdasághoz igazított kormányzati modellt vázol fel, amely szakít az »az államigazgatási állam « hagyományos koncepciójával. Nem kompromisszum nélkül – ahogy az anyag fogalmazott −, mert az alkotmá ­nyozó munkák még folyamatban vannak, az egész államszervezet felépí­tése még nem teljesen világos, a szocialista piacgazdaság koncepciójának kidolgozása még messzemenően nem fejeződött be [...] rendkívül prob­lematikus a KGST mechanizmussal való összeegyeztetés lehetősége, nem világos a kríziskezeléssel való összeegyeztetés lehetősége és általában az átállás, a piacgazdaságra való áttérés kormányzati menedzselése.” 277 Mindezen körülmények ellenére az a javaslat fogalmazódott meg, hogy a feltételek rendelkezése állásától függetlenül olyan kormányzati szervezet alakuljon ki, ami magának a piacgazdaságnak a kialakításában töltheti be a legfontosabb szerepet. „Persze éppen az előreszaladás miatt le is járatódhat, éppen ez a − felvállalandó – politikai kockázat. Épphogy nem a tartalmi problémák »elkenését « szolgálja, hanem megoldásukat kívánja elősegíteni. Az azonban nyilvánvaló, hogy e kormányzati modell valódi működőképességéhez jelentős előrelépésre van szükség az ár-, bér- és valutareform területén, valamint az ún. deregulációs programban. Ha pedig átfogó politikai és gazdasági válság következik be, nyilvánvalóan nem ezt a kormányzati modellt kell alkalmazni. A hadigazdálkodás kormányzati modelljén azonban aligha kell koncepcionálisan dolgozni” − fejtette ki Raft Miklós. 278 A Programiroda tervezete világosan megfogalmazta, hogy a jövő bizonytalan, ebből kifolyólag az akkor fennálló rendszer kritikájából és a plurális politikai intézményrendszerre, illetve a szocialista piacgazdaságra 277 MNL OL XIX−A−a−922 A Minisztertanács 1988. november 23-i ülésének jegyzőkönyve. 278 Uo. 402.

Next

/
Oldalképek
Tartalom