Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Ügyintézés helyett politizálás
130 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 2. Pártvonal, kettős hatalom A másik ilyen kérdés, hogy nem töltötték be a főtitkárhelyettes posztját. E mögött az a megfontolás állhatott, hogy a főtitkárhelyettes hagyományosan a pártszervezés, a káderügyek felelőse volt, lévén addig a főtitkár volt az ország tényleges vezetője. Ez a szerep a megváltozó hatalmi vezetői feladatok révén a főtitkár felelősségébe tartozó üggyé vált, erre később Grósz maga is kitért. A KB-apparátus átalakítás át két szakaszra ütemezte: 1988. december 31-ig az osztályok átszervezésére , majd 1989. március 31-ig az új létszám szerinti felállításra és kialakításra. „Az apparátus átszervezésének feladata a főtitkár felelősségével és irányításával kell, hogy történjék, ezzel megítélésem szerint nem lehet mást megbízni” – zárta gondolatait Grósz Károly. 274 1988 végére a pártállam első számú vezetője által módosultak a több évtizede működő rendszer belsőhatalmi viszonyai. Az intézkedéseket követően a pártállam hatalmi csúcsa ismét szétvált. Grósz Károlyt előzetes terve szerint saját kérésére „felmentették” a miniszterelnöki pozícióból. Ennek nyomán a pártirányítás működése módosult, a párt központi vezetésének a kormányzathoz való viszonya új keretek közé került . 274 Uo.