Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)

PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Ügyintézés helyett politizálás

124 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 2. Pártvonal, kettős hatalom kommunista közösségekkel való befolyást kell erősíteni. És ennek – mert az nem állam, az államnak csak egyik eleme a kormányzati munka – teljesen új működési gyakorlatot kell meghonosítani a parlamenttel. Teljesen újat! Egy négy évtizedes hagyománnyal kell megítélésem szerint szakítani.” 260 Grósz Károly hozzászólása és az előkészítő PB-ülések hívták fel a figyelmet a munkarenddel, munkamódszerrel és feladatkörökkel foglal ­kozó KB határozat jelentősé gére. Úgy gondolom, hogy ezek az intézke ­dések, a határozat előkészítésének munkálatai lényegében a nem termelő területek korszerűsítésének programja kereteibe és az Előkoncepció ba illeszkednek. Grósz feltételezhetően elfogadta azokat a tanácsokat, meglátásokat, amelyek szerint a Kádár idején kialakult módszerekkel és eszközökkel az akkor várható politikai viszonyok között már nem tud haté ­konyan irányítani. Sokkal több „KB szintű kérdésben” kellett dönteni. A napi politika begyűrűzése, a tervezés alatt álló új szocialista berendezkedés új stílusú vezetést követelt. Az 1988. november 22-i KB-ülésen A Központi Bizottság és a Politikai Bizottság munkarendjéről, munkamódszeréről, a KB munkabizottságainak, munkaközösségeinek és apparátusának feladatköréről szóló határozatban újrafogalmazták a Központi Bizottság tevékenységeit: 1. A szocialista társadalmi viszonyok fejlesztése és védelme; 2. a törvényesség erősítése a jogállamiság kiépítésére; 3. a gazdaságpolitika irányainak kijelölése; 4. a társadalom szellemi, ideológiai életének befolyásolása, erkölcsi állapotának javítása; 5. külpolitikai alapelvek és célok kialakítása, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése; 6. a pártszervek és szervezetek rendeltetésszerű, hatékony működé­sének az elősegítése. 261 260 MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 1042. ő. e. Szószerinti j egyzőkönyv az MSZMP PB üléséről , 1988. november 8. 261 MNL OL M-KS 288. f. 4. cs. 247. ő.e. Jegyzőkönyv az MSZMP KB üléséről, 1988. november 22. Benne: A Központi Bizottság 1988. november 22-ei határozata a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság munkarendjéről, munkamódszeréről, a KB munkabizottságainak, munkaközösségeinek és apparátusának feladatköréről. 71−91. Lásd: https://adatbazisokonline.hu/pdfview2?file=static/documents/mszmp_mdp/

Next

/
Oldalképek
Tartalom