Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Kormányzópárt
109 Kormányzópárt növelni szándékozta, a pártirányítás módszereinek finomhangolására törekedett. 218 A lehetséges módszerek és azok politikai gyakorlata természetesen fontos kérdés volt Grósz Károly vonalvezetésében. A hatalomtechnikai megoldások témaköre a fentebb már részben ismertetett – a magyaror szági és szovjetunióbeli pártértekezleteket követő − 1988. július 5-i Grósz− Gorbacsov találkozón is kiemelt szerephez jutottak. Egyfajta történelmi példázatba ágyazták az erre vonatkozó gondolataikat. Grósz, értékelve a hazai helyzetet megfogalmazta, hogy gazdaságirányítás sokáig bürokratikus volt, csak a párt foglalkozott politikával, a kormány nem. A KB apparátusa mindenbe beleavatkozott, viszont semmilyen felelősséget nem viselt. „Ennek véget kell vetni. Jelenleg két tisztséget töltök be. Az emberek először csodálkoztak, azután megszokták. Ugyanakkor ez csak időleges” − fogalmazta meg Grósz. 219 Gorbacsov a következő választ adta: „Lenin idejében [is] így volt. Ő, mint ismeretes, a párt vezetője és kormányfő volt. Kezdetben a KB kis létszámú volt, később mindinkább növekedett, és szükség lett a Politikai Bizottsághoz hasonló szervre. Ide a párt legtapasztaltabb vezetői kerültek. Vlagyimir Iljics a kormányon keresztül végezte az alapvető irányító munkát [kiemelés: R. A. L.]. Mindig attól tartott, hogy a különféle hibák miatt a Politikai Bizottságban lévő kommunistákat teszik felelőssé.”220 Grósz meggyőződését fejezte ki a párt és a kormány bizonyos fokú összefonódásának elkerülhetetlenségével kapcsolatban, ugyanakkor kérdéssel fordult Gorbacsovhoz, milyen megoldást javasol. Gorbacsov kifejtette, hogy ezzel az elméleti kérdéssel sokat foglalkoztak. Arra a következtetésre jutottak, hogy az összekapcsolás ra nem a kormányzat szintjén kell törekedni, hanem a képviseleti, tanácsi szervek szintjén. „És természetesen a párt a kommunistákon keresztül érvényesíti politikáját, többek között azok közvetítésével, akik a kormány tagjai.”221 Grósz elismerően érté kelte a módszert, annak megbízhatósága miatt. Kifejtette, hogy ő is ebben az irányban halad, de egyelőre a kormányzati összekapcsolást tartja megfelelőnek. 222 218 A rendszerváltozás... i. m. 2016, 27. 219 Gorbacsov tárgyalásai magyar... i. m. 2000, 134. 220 Uo. 221 Uo. 135. 222 Uo.