M. Kiss Sándor: Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)

3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal

256 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal tartottak bizottsági ülést, amelyen a párt belső felépítését Baloghra bízták.98 Tildy, akit egyébként érzékenyen érintett, hogy nem került be a Kisgazdapárt vezető testületébe, október 31-e délutánján ismerkedés céljából magához kérette az FKgP IIB tagjait, ezzel valódi célja az volt, hogy felmérhesse a pártban lévő támogatott­ságát. Tildy értékelte a politikai helyzetet, illetve ismertette Mikojannal folytatott tárgyalásainak eredményét.99 A Szovjetunió Népbiztosok Tanácsának elnökhe ­lyettesével való tárgyalás puszta ténye is meglepte a kisgazdapárti politikuso­kat.100 Pártay, mint kisgazda sajtófőnök felvetette, hogy a párt szeretné megkapni a Magyar Nemzet et. Tildy ígéretet tett, hogy ebben az ügyben megbeszéléseket fog folytatni, azonban később a kormány ezt elvető álláspontjához tartotta magát.101 Az IIB tagok kifejezték azt a kívánságukat is Tildynek, hogy 1945-ös alapon alakuljon új koalíciós kormány, amelyben az FKgP-nek többsége van, és be tudja vonni az IIB tagjait. A követelések között volt a kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács megszüntetése is. Tildy ezeket a kéréseket visszautasította, hiszen a kisgazdák hatalmi ambícióinak képviselése nehezítette volna együttműködését Nagy Imrével és csoportjával. Később, mikor beszámolt a miniszterelnöknek, ő helyeselte Tildy elutasító magatartását. Az Elnöki Tanács megszüntetésének kívá­nalmában Tildy felismerte Dobi István hatalomból való kiszorításának célját. 102 Közben megalakult a Parasztszövetség is, melynek igazgatója Kiss Sándor lett. Államvédelmi jelentés szerint Tildy a parlamentben átvette az irányítást, illetve rendelkezett a Kisgazdapárttal, mellőzve annak hivatalos elnökét, Dobi Istvánt. Jellemző esetként említették Tildy egyik megjegyzését, miszerint Erdei és Bognár „jó emberei”. Mikor azonban észrevette a társaságukban szintén jelenlévő, a kije­lentésre felfigyelő Dobit, hozzátette: „persze Te, Pista, szintén”. Dobi és a párt között Balogh volt a kapcsolattartó. Az Intéző Bizottság ugyanakkor magán kívül nem ismert el más vezetőt, sem Tildyt, sem Dobit, egyedül Kovács Béla tekintélyét fogadta el. 103 November 1-jén, a kormánykabinet harmadik ülésén Losonczy Gézát bízták meg, hogy szerezze vissza a Magyar Nemzet et a Kisgazdapárttól, és 98 Jelentés. FKP..., 1957, 144. 99 Maléter Pál november 2-án, pénteken az őt felkereső nyugati újságíróknak elmondta, hogy: „Tildy Zoltán szerdán [1956. október 31-én (A. Z. M.)] Mikojan úrral tárgyalt, aki megígérte, hogy azokat a csapatokat, amelyek nem a Varsói Szerződés alapján tartózkodnak hazánk földjén, kivonják az országból. [...] Tildy közölte Mikojannal, hogy a Varsói Szerződést minden körülmények között felmondjuk.” A forradalom hangja... i. m. 1989, 423–424. 100 Vida i. m. 2001, 216–217. 101 Uo. 210–211. 102 Uo. 216–217. 103 Jelentés. FKP..., 1957, 146.

Next

/
Oldalképek
Tartalom