M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)

1. fejezet: Körvonalak

96 Sorsok és horizontok 1. Körvonalak elítélt Som István.100 Függőben volt harminchét elítélt kegyelem alá vonhatósága, ők „az ellenforradalmi cselekményük mellett gyilkosság bűntettét, illetve annak kísérletét is megvalósították”. Büntetőügyüket két részletben, április 2-án és 4-én terjesztették a miniszterhelyettesekből felállított operatív bizottság elé,101 további hét személyét pedig ugyancsak két részletben, április 2-án és április 9-én. 102 A vizsgálat alá vontakon túl több összegző jelentést is összeállítottak az idő tájt: 1963. április 1-jén, április 10-én, valamint május 7-én.103 E szerint összesen 3.479 személy szabadult. 104 A jelentés a végrehajtási kegyelemre vonatkozó további, római számmal jelölt részleteiben a 4629 javító-nevelő munkára, a 4 094 pénzfőbüntetésre és a közel 85 ezer szabálysértés miatt pénzbírságra elítélt személyről tájékoztatott. Az eljárási kegyelem 10 044 személyt érintett, továbbá „a tanácsok igazgatási osztá­lyainak hatáskörébe tartozó szabálysértési eljárásoknál 26 629 esetben került sor folyamatban lévő eljárás megszüntetésére, illetve 1963. március 21. előtt elkö­vetett szabálysértés miatt tett feljelentés elutasítására”. A NET részére június 5-ét követően küldték meg a végső összegzést.105 Az 1963. április 2-án készült összegzésben nevesített 133 elítéltről táblázatot is összeállítottak, mindenkinél feljegyezve a bizottság (kékszínű „B” jelzéssel rögzített) állásfoglalását. A tizenhat oldalas táblázat tartalmazta az illető elítélt neve mellett születési helyét és idejét, édesanyjának nevét, az első- és a másodfokú bíróságot és az ítéletek ügyszámát, a minősítést, a jogerős büntetést és egy megjegyzés rovatot. 106 A végrehajtás során több kérdés merült fel. A legjelentősebb az volt, hogy „az 1. § /l/ bek. c/ pontjának rendelkezését a bírák úgy értelmezték – mivel az eliga­zítás is erre engedett következtetni –, hogy azok az elítéltek is közkegyelemben részesülnek, akik az 1956. évi ellenforradalom miatt az államellenes bűntett 100 Som István (1931–2021): tanító. 1948 júniusában, a pócspetri perben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult. 101 Folytatólagos feljegyzés azokról az elítéltekről, akik az ellenforradalmi cselekményük mellett gyilkosság bűntettét, illetve annak kísérletét is megvalósították (1963. 04. 02–04.). Dr. Szilbereky Jenő irathagyatéka. (A szerző birtokában.) 102 Folytatólagos feljegyzés azokról az elítéltekről, akiknek ügyét operatív értekezleten történő döntésre javaslom (1963. 04. 02–09.). Uo. 103 Az Igazságügyminisztérium tájékoztatója a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa részére a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1963. évi 4. sz. tvr. végrehajtásáról (1963. 05. 07.). Uo. 104 Itt kézzel, tollal utóbb odaírva: „A belügyminisztérium összesítése szerint 3490 személy szabadult a közkegyelmi rendelet alapján.” Mikó i. m. 2016, 145. 105 Az 1963. április 2-án készült összegzésben nevesített 133 elítélt személyi adatai, az elmarasztaló bíróságok nevei s ügyszámai, a minősítések, a jogerős büntetések és megjegyzések az ügyről. Dr. Szilbereky Jenő irathagyatéka. (A szerző birtokában.) 106 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom