M. Kiss Sándor: Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
Bevezető gondolatok
8 Sorsok és horizontok Ha alábbi kötet első ránézésre eklektikusnak is tűnik, a regélő fent jelzett felelősségét – „a közösség és a tűz előtti igazmondást” – minden szerző és írás magáénak vallja. Göncz Árpád 1990. október 23-án, már köztársasági elnökként a következőképpen idézte fel a forradalmat: „[...] attól a kikerülhetetlen valóságtól, hogy ’56 annyiféle volt, ahány részvevője, sőt, ahány ellenfele, mire a hazugságáradatban fuldokló tényeit legalább rögzíteni tudtuk volna, lassan, de biztosan elmosódtak a körvonalai”. A történettudománynak ugyanakkor feladata kell, hogy legyen, hogy felrajzolja, tisztázza és bemutassa a körvonalakat – és nem árt, ha ez a nemzeti köztudalomban is minél inkább helyet kap. Kötetünk első fejezetében egy-egy területről szóló, általánosabb jellegű összegzések kapnak helyet: az ’56-os magyar társadalom értékvilágáról és a forradalom előzményeiről (M. Kiss Sándor), a honvédség szerepéről ( Horváth Miklós ), az ügyvédek tevékenysé géről és az ellenük folytatott eljárásokról (Kiss Réka ), valamint a forradalommal kapcsolatos kegyelmi intézkedésekről (Zinner Tibor ). Szigethy Attila, a Győri, majd a Dunántúli Nemzeti Tanács megtorlás idején halálba kergetett elnöke egy családjához írt levelében a következőképpen fogalmazott a forradalom napjaiban: „Nem tudok most egyebet mondani, minthogy számomra az ország sorsával azonos sors méretett.” 1956 őszén sokak sorsa fonódott össze az országéval. A fegyveres felkelés, a demokrácia vidéki önszerveződése, a pártok újjáalakulása és a szabad megnyilatkozás vívmánya új embereket emelt az adott közösség élére. Kötetünk második fejezetének esettanulmányaiban olyan sorsok elevenednek meg, amelyek viselői aktívan vettek részt saját településük közéletében, és mindent megtettek a rend megteremtéséért és fenntartásáért – mint a kivégzett Gulyás Lajos református lelkész (Erdős Kristóf ) vagy a kömpöci Túri Mihály (Hajagos Csaba ). Szintén e részben mutatjuk be a berzencei sortűz sajátos történetét (M. Kiss Sándor ), illetve a politikai foglyok első szervező déseit (Marschal Adrienn ). ’56 nem értelmezhető csupán az országhatáron belül. Ahogy a nemzetközi kontextus meghatározta a magyar eseményeket, úgy kerültek a budapesti és vidéki események két hétre a világpolitika középpontjába. Kötetünk bemutatja az Egyesült Államok retorikájának és hivatalos politikájának különbségeit és ennek kérdőjeleit (Kávássy János Előd ), de azt is, hogy hogyan látta egy kis méretű nyugati ország nagykövete a budapesti folyamatokat (Fejérdy Gergely ). Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az ’56-ban egyszerre légüres térbe kerülő, ugyanakkor az új menekültek tömegével meg is újuló emigráció hogyan reflektált a forradalomra – kikkel kereste a kapcsolatot (Albert Zoltán Máté ) és hogyan, milyen prizmán látta az akkori Magyarországot (Nagymihály Zoltán ). És végül, de nem utolsó, sőt inkább legelső sorban: emlékeztetnünk kell arra, hogy a határon túli magyarság milyen féltő szolidaritással figyelt az anyaországra (Pálinkás Barnabás ). Biztosak lehetünk abban, hogy a szolidaritás tudata kölcsönös volt: nem szavakban vagy a forradalom követeléseiben, inkább az érzésvilágban nyilvánult meg. Megindító, Bevezető
