M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
372 Sorsok és horizontok 4. Táguló láthatár vezetett: „Mától kezdve lövünk.” Az akciósorozat előtt 1956. december 4-én a Katonai Tanács tartott ülést, ezen Uszta Gyula, a Néphadsereg Katonatanácsának elnöke kiadta a parancsot: „Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük”. 15 A karhatalom első fellépése december 6-án, a Nyugati pályaudvarnál volt az ún. vörös zászlós tüntetésen. A legkegyetlenebb mészárlás azonban Salgótarjánban történt, ahol – erről ma már bírói ítélet tényállása is rendelkezésre áll – megszervezték azt a tömegmészárlást, amelynek legkevesebb 56 halottja és 100 sebesültje volt, de a város anyakönyvvezetője 131 halottra emlékezett. Az orvosi jegyzőkönyvek szerint többségüket hátulról, menekülés közben lőtték le. A kádári karhatalom az ország más településein is fegyverhez nyúlt (Pécs, Gyoma, Kevermes, Gyula, Tinnye, Zalaegerszeg, Gyülevész, Hódmezővásárhely), hogy biztosítsa a hatalom kizárólagosságát. Az utolsó sortűz Csepelen dördült el 1957. január 31-én. A csepeli munkásság ellen intézett támadás után Marosán György így fogalmazta meg a kádári hatalom filozófiáját a Legfőbb Ügyészség hivatali értekezletén, 1957. február 4-én: „Lövünk Csepelen, hogy holnap ne sokkal többre kelljen lőni.” 16 A munkástanácsok hatalmát a decemberi sortüzek ténylegesen megszüntették , jogilag azonban csak az 1957. november 17-én kelt 1957. évi 63-as tvr. szüntette meg működésüket. Kádár 1957. február 26-án az IKB ülésén ezt így fogalmazta meg: „A munkástanácsokkal a legközelebbi perspektíva világos. Nincs mit mondanunk róla a határozatban. Szép csöndesen elszürkítettük a munkástanácsokat, és ez jó.” A „DECEMBERI KÁNON” A szovjet intervenció és a Kádár-kormány legitimációjának érdekében hadrendbe kellett állítani az ideológiát, amelynek célja annak „igazolása” volt, hogy Magyarországon ellenforradalom robbant ki, amelynek minden eszközzel történő leverése indokolt volt, így az ezt végrehajtó erők jogszerűen cselekedtek. Az erre vonatkozó „dogmákat” az MSZMP IKB a december 2–3-i ülésén fogadta el, ha tetszik, kanonizálta . Ezzel zárójelbe tette Kádár korábbi megnyilatkozásait is, hogy ti. „nem tekinthető ellenforradalomnak az elfajulások (személyi kultusz) szektás intézkedések elleni fellépés”, vagy a november 11-i rádióbeszédben mondottakat is, miszerint „Nagy Imre maga sem politikai csoportja nem akarta tudatosan az ellenforradalmi rendszert segíteni”. 15 Hadtörténelmi Levéltár (HL) Honvédelmi Minisztérium Titkársága iratai 1967/1. 139. ő. e. In: Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Rejtett dokumentumok. Forrásszemelvények 1956 tanulmányozásához . Budapest, Mundus, 2006, 459–466. 16 MNL OL 288. fond 30/1957 12. ő. e.
