M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
343 Szekér Nóra: 1956 – 1989-ben A bizottsági vitára 1989. január 27-én került sor. A „pártszerű eljárás” szerint az albizottság által felterjesztett javaslatot a Politikai Bizottság, majd a Központi Bizottság elé kellett volna terjeszteni, és e testületek által elfogadott értelmezést lehetett volna, mint hivatalos pártvéleményt nyilvánosságra hozni.64 „Jól tudtam, hogy mi lesz ennek a következménye – emlékezett vissza Pozsgay. Mindenképpen az, hogy elmaszatolják, rossz kompromisszumokkal megtörik a mondanivaló lényegét, feloldják a pártfrazeológia langyos vizében, s végül a szülőanyja sem ismer rá az alapgondolatra.”65 Pozsgay – saját bevallása szerint – ennek kívánta elejét venni. Az értekezlet utáni sajtótájékoztatón óvatos beszédmód uralkodott, és a bizottság tagjai ügyeltek arra, hogy érzékeltessék állásfoglalásuk sokrétűségét, háttéranyagjellegét, és kerüljék a hivatalos vélemény látszatát. Pozsgay azonban ennek pontosan az ellenkezőjére törekedett. „A bizottsági ülés végén sajtóértekezletet tartottunk. Én pedig sejtetően azt mondtam, aki még kíváncsi a véleményemre, annak állok rendelkezésére.” A Kossuth Rádió két riportere, Orosz József és László Péter élt e felajánlott lehetőséggel. „Kerestem ott a pártközpontban egy szobát, ahová bevonultunk, és megcsináltuk az interjút, a többiek aztán elszéledtek.” 66 Pozsgay a riporterekkel megegyezett abban, hogy az interjú tartalmát a másnap reggeli közlésig titokban tartják, hogy senki, és főként Grósz Károly, ne akadályozhassa meg az elhangzottak adásba kerülését. Pozsgay visszaemlékezésében hangsúlyozta, fontos volt, hogy az akciót akkorra időzítse, amikor Grósz nem tartózkodik Magyarországon (a főtitkár január 28-tól 30-ig Davosban hivatalos tárgyaláson vett részt), hiszen ő volt az egyetlen személy, aki a pártban betöltött szerepéből adódóan az interjút idő előtt letilthatta volna. 67 Pozsgay tehát egy ilyen sarkalatos kérdésben hivatalos véleményként jelenített meg egy olyan álláspontot, ami nem volt a párt hivatalos álláspontja. Emellett nemcsak a „pártszerű eljárásrendet” nem követte, de a pártszerű retorikát sem, sőt – és ez az adott helyzetben különösen fontos – az albizottság által javasolt fogalmi irányvonalat sem. 68 64 Szekér – Riba i. m. 2014, 52. 65 Pozsgay i. m. 1993, 94–95. 66 Orosz József visszaemlékezése szerint az interjút nem a sajtótájékoztató után a pártszékházban, hanem az Építők székházában, a MÚOSZ-ölés szünetében a kora esti órákban vették fel. Húsz éve lett népfelkelés 1956. Index , 2009. 01. 28. https://index.hu/video/2009/01/28/husz_eve_lett_ nepfelkeles_ezerkilencszazotvenhat/ (Utolsó letöltés: 2021. 06. 03.) 67 Vö.: Szekér – Riba i. m. 2014, 52–54. 68 Lásd: Húsz éve... i. m. 2009; „...az albizottság ülésén meglehetősen passzívan viselkedő Pozsgay legkevésbé sem a saját véleményét interpretálta, hanem a testület álláspontját tolmácsolta. Erről az interjú szövege maga tanúskodik, szívósan ismétli, sulykolja, hogy ez a szakértők álláspontja. (...) A nyilatkozatban végig érzékelteti, hogy az albizottság tájékozódott, vizsgálódott, tartalmas munkát
