M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
317 Strausz Péter: Rugalmas változatlanság szerepet játszottak az emigráns volt katonatisztekből álló Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének tagjai, akik más illegális – alkalmanként fegyveres – csoportokkal együtt sokat tettek az események előkészítése érdekében is. Ide nem csupán olyan szervezeteket sorol a szerző, mint például a kopjások vagy a Botond-hadosztály, hanem ilyennek tekinti például az 1946 után illegálisan működő cserkészcsapatokat, illetve a betiltott szerzetesrendek tagjai által vezetett vallási-ifjúsági közösségeket is. Az eszmei-politikai vezérek felsorolásából pedig természetesen nem maradhat ki Mindszenty József és a katolikus papság, illetve a jezsuita és cisztercita rend sem. 11 A céltudatos „ellenforradalmárok” ott voltak az újjáalakuló vagy újonnan létrejövő pártokban, társadalmi szervezetekben, munkástanácsokban, illetve a hatalom szerveiben: a forradalmi bizottságokban is. Különösen ez utóbbiakba való beszivárgásuk taktikus, fokozatos volt, de céljukat elértek: formálisan vagy informálisan végül ők irányítottak Budapesten és vidéken is. Hollós a forradalmi bizottságok kapcsán élesen bírálja a párt és a proletárdiktatúra „árulóit” is – különösen a debreceni Csorba Lászlót12 és a győri Szigethy Attilát 13 –, akik pozí ciójuk megtartása érdekében együtt tartottak az „ellenforradalmárokkal”, egyre több és több engedményt téve nekik. 14 Végezetül, ha már a könyv bíráló megállapításairól esik szó, fontos megemlítenünk, hogy a szerző nemcsak áruló párttagok, hanem maga a Rákosi-rendszer felett is komoly kritikát gyakorol. Ezen bírálat egyik fele a kort valamennyire ismerő olvasó számára máshonnan is ismert: Hollós a tömegek eseményekhez való csatlakozásának egyik okát abban látja, hogy a Rákosi-rezsim nagyon rosszul ítélte meg a középrétegek magyar társadalomban betöltött helyét, szerepét, és róluk alkotott rossz véleményét az ellenük irányuló intézkedésekben is érvényesítette. Ez természetesen a középosztály egészének, így annak konstruktív ismert, akik 40%-a volt állítólag többszörösen elítélt bűnöző. Ez esetben azonban nem lehet tudni, hogy politikai vagy köztörvényes bűncselekmények miatt ítélték-e el korábban őket, illetve 230–330 fő ilyen jellegű háttere még mindig nem ismert. Uo. 46. 11 Erre vonatkozóan bővebben lásd: Uo. 160–164., 243–245., 269–279., 280–286. 12 Csorba László: alezredes, a debreceni lövészezred parancsnoka, akit a forradalmi bizottság egyik elnökének választottak. Bővebben: Filep Tibor: Az 1956-os forradalmi események Hajdú-Biharban, a katonák és nemzetőrök szerepe. In: Tanulmányok az 1956-os nemzetőrségről . Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Budapest, Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa, 2015, [79–91.] 87. 13 Szigethy Attila (1912–1957): politikus. A forradalom idején a Győri Nemzeti Tanács, majd október 31-étől a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke. 1957 májusában tartóztatták le, augusztusban a győri kórház ablakából kiugorva öngyilkos lett. Bővebben lásd: Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? Erőszakszervezetek 1956-ban. A fordulat napja. Ismét sortüzek. A Nagy Per. Budapest, Püski – Kortárs, 1997, 231–282. 14 Csorbára és Szigethyre lásd: Hollós i. m. 1967, 129–134., 141–151.
