M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
284 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal „MAGYAR ÜGY” A NEMZETKÖZI POLITIKÁBAN A disputa lényeges része volt a „magyar ügy” elhelyezése a nagyhatalmi politikában. Kovács Imre a vita kiindulópontján nem véletlenül szögezte le, hogy a változások elérésének módozatai közül a háborús megoldást ki kell iktatni, hiszen „a Nyugat nem indít háborút azért, hogy a kelet-európai országokat felszabadítsa”. Így útként a Szovjetunió tárgyalásra kényszerítése és a kommunista rendszerek „fokozatos liberalizálódásának” elérése maradt.43 E tételekkel a résztvevők többé-kevésbé egyetértettek, érdemben talán csak Barankovics István szállt szembe vele. Miközben nem zárta ki a háborút mint a világpolitika alakításának eszközét, igyekezett kivonni a „felszabadulás” gondolatkörét a háborús pszichózisból, a kettő azonosítását a kommunisták lélektani hadviselésének tulajdonítva. Szerinte a szovjet propaganda a háború rémével akarja terrorizálni „azokat az emigránsokat, akik felszabadulásról merészelnek beszélni és azt a szabad világot, amely nem mondott le közel százmillió európai emberi sorsba helyezésének szándékáról. Nekünk nem szabad e kommunista csapdába besétálnunk.”44 Barankovics – bár több megállapítását, így például azt, hogy a kommunizmus sohasem „liberalizálódhat” „limitált szabadságig ”, „legfeljebb és időlegesen limitált szolgaságig ”, igazolta az idő – láthatóan túlzott bizalommal fordult a nyugati politika és különösen az Egyesült Államok felé. Kovács Imre és különösen Borbándi írását pontosan azért bírálta, hogy az „alulkínálja azt a követelést, amelyet a szabad világ vezére, Eisenhower elnök támasztott a szovjetekkel szemben a vasfüggöny mögötti probléma megoldására”. 45 Bár a vitát elindító írás a „kijózanult emigrációra” hivatkozott, nemcsak Barankovics, hanem valójában még a Kovács Imrével egyetértő többség is általában túlértékelte az amerikai politika közép-európai nemzetekhez való viszonyulását. Borbándi Gyula írásában ugyan megállapította, hogy a nyugati hatalmak határozottan a „békés egymás mellett élésre” törekednek a kommunista blokkal, azt a gondolatot nem vetette el, hogy legjobb esetben képesek lehetnek kieszközölni Magyarország semlegességének elérését.46 Palinay Ferenc úgy vélte, hogy az emigráció lelki válságba került, sokan kezdenek a ló túlsó oldalára esni: az eddig felszabadításban reménykedők most már „a Nyugat részéről még annyi támogatásban sem bíznak, amennyire pedig józanul és mérsékelt igényekkel lehet Találkozója (1957). In: Évkönyv III. 1994 . Szerk. Bak János – Hegedűs B. András – Litván György – Rainer M. János – S. Varga Katalin. Budapest, 1956-os Intézet, 1994, [47–65.] 48–52. 43 Kovács i. m. 1956, Kijózanult..., 4–6. 44 Barankovics i. m. 1956, 20–21. 45 Uo. 4., 20–21. 46 Borbándi i. m. 1956, Az emigráns politika..., 116.
