M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)

3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal

252 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal főtitkárhelyettese, [...] másnapra október 30-[á]ra, reggel 9 órára véleményazo­nosítás és a helyzet kiértékelése céljából értekezletet hív egybe a II. Rómer Flóris utcai hivatalos pártközpontba. Közölte azt is, hogy véleménye szerint a Magyar Nemzet szerkesztőségében ilyesfajta tanácskozásokat nem lehet folytatni, mert ez összeesküvés. [...] Többen tiltakoztak, hogy nem mennek a kollaboráns Kisgazda Párt hivatalos központjába.” Balogh György telefonon tájékoztatta a történtekről Dobi Istvánt, aki hozzájárult az értekezlet összehívásához. 76 Október 30-án reggel, Balogh György még felhívta Dobit, akivel megálla­podott abban, hogy meg kell akadályozni a párt kettészakadását, illetve egy új tisztikar megválasztását. Mintegy 60–80 fős értekezlet jött össze.77 Kiss Sándor nem volt jelen, mert ellenezte a Rómer Flóris (Zárda) utcai78 gyűlés összehívását. Egyesek élesen támadták Bognár Józsefet, Ortutay Gyulát, illetve különösen Dobit és Tildyt. Néhányan még Kovács Bélát is bírálták, amiért a párt megkérdezése nélkül belépett a kormányba. Pártay Tivadar új tisztikart akart választani, amely leválthatja a párt vezetőségét.79 Ez ellen Balogh György élesen tiltakozott, illetve közölte, hogy az értekezlet célja a vélemények felmérése és a helyzet értékelése. B. Rácz István azonban követelte az új vezetés megválasztását. Balogh György felfüggesztette az értekezletet, és megbeszélésre külön szobába hívta Pártayt, Kővágó Józsefet, Németh Imrét,80 Csorba Jánost, illetve Adorján Józsefet. 81 Balogh 76 „Róka”: Jelentés. FKP. (1957. 07. 20.). ÁBTL 3.1.5.-O-14820/1/141–142. 77 Ott volt: Kővágó József, Zsarnay Kálmán, Pásztor Tamás, Berend György, Nehéz-Posony József, Frei Endre, Dárdai Gábor, Szabó Ferenc, Adorján József, B. Rácz István, Németh József, Szemes József, Szolnoki István, B. Szabó István, Zeőke Pál, Mátéffy Géza, Győr Zoltán, Csorba János, Szakonyi László, Beke János, Bejczy Sándor, Moldoványi Lajos, Pártay Tivadar, Németh Imre és mások. 78 1949. április 12-ét, az országgyűlés feloszlatását követően tartotta meg a Kisgazdapárt az utolsó képviselői értekezletét a Semmelweis utcai pártházban. Ezt követően a párt először a Benczur utcába, onnan a Rómer Flóris (régebbi nevén Zárda) utcába költözött. Itt 1952 és 1958 között működött. Z. Nagy i. m. 1965, 305. 79 Eszerint B. Szabó István elnök, Pártay Tivadar főtitkár, Balogh György főtitkárhelyettes, Németh Imre titkár lett volna. 80 Németh Imre: politikus. 1948 és 1949 között az FKgP nagy-budapesti pártszervezetének ügyvezető alelnöke. A fővárosban 1954 és 1956 között kialakult kisgazdapárti csoportosulások, asztaltársaságok közül, Csorba János mellett az ún. Pilvax-kör másik oszlopos tagja. 1956-ban a Fővárosi Tanács osztályvezetője. A Független Kisgazdapárt Ideiglenes Intéző Bizottsága 1956. október 31-én megbízta a közigazgatás felügyeletével és a fővárosi pártélet beindításával. 81 Adorján József (1900–1975): politikus. 1930-ban belépett a Független Kisgazdapártba. 1939-ben részt vett a Nemzeti Parasztpárt alakuló ülésén is, ahol ellenezte a baloldali, paraszti párt megalakítását. 1943-ban részt vett a szárszói konferencián. 1945-ben az FKgP országos központjában titkár. 1945-től nemzetgyűlési képviselő. 1946 novemberétől az FKgP Országos Intézőbizottságának tagja. Miután ellenezte az iskolák államosítását, pártjának vezetése lemondásra szólította fel, aminek 1948

Next

/
Oldalképek
Tartalom