Bódi Ferenc: A helyi önkormányzatok születése Magyarországon. Az önkormányzás kialakulása a modern korban és helyi önkormányzatok születése a rendszerváltás időszakában - RETÖRKI könyvek 45. (Lakitelek, 2020)
I. Önkormányzatiság és területpolitika
I. Önkormányzatiság és területpolitika meg a sérelmi politika árnyalt ábrázolása.71 Ennek az értékelésére nem vállalkozhatunk, de néhány pontban összefoglaljuk a nemesi vármegye meghatározó elemeit és viszonyát a politikai élet egészéhez. Mindemellett szükséges megemlíteni a megszakított városfejlődés néhány összetevőjét is. A lokolitás autonómiájának az állammal szembeni erősödése Magyarországon (a nyugattal ellentétben) nem illegitim és nem városi.72 Ugyanis a mind nagyobb autonómiát kiharcoló nemesi vármegyék a 13-14. századra megszerzik a jogot, hogy illetékességi területükön belül gyakorolják az igazságszolgáltatást. Lassan, a 15. századtól, a király által kinevezett főispán (supremus comes) mellett a mind nagyobb szerepet kapó alispán (vicecomes) lesz a helyi ügyek gazdája. Az utóbbit már a vármegye közgyűlése választja, esküjét is a vármegyei közgyűlés előtt kell letennie. A nemesi vármegye jogait az udvar korlátozni próbálja. Különösen akkor, amikor a 18-19. században a megyei mozgalmak veszélyeztetik Bécs központosító törekvéseit. Ilyenkor élt a király az adminisztrátor megyékbe való kiküldésével, aki személyében kellően lojális és vaskalapos volt ahhoz, hogy fékezze a megyék nemzeti mozgalmát. 1784-ben a kalapos király egyenesen királyi biztosokat szánt a főispáni székekbe a vármegye autonómiájának megszüntetése céljából.73 Bár a vármegyék alapításuk idején először királyi vármegyék voltak, lényegében a feudális állam dekoncentrált szervezetei a 18. századtól kezdve váltak egyben önkormányzati (nemesi) politikai egységgé. A megyei autonómia legfontosabb intézménye: a vis inertiae és a vis passivitas (ellenőrzési és ellenállási jog) volt.74 Mindemellett a végrehajtó hatalom szerveként a megye adót szedett, és szükség esetén hadat szervezett. Törvényalkotási jog illette meg, avagy statútumot alkothatott, amely nem lehetett ellentétes magasabb törvényekkel és sérthetetlen privilégiumokkal. Ezen jogra különösen a 16-17. században volt szükség, amikor a központi jogalkotás és a mindennapi élet között meglehetősen nagy szakadék tátongott. Zsigmond kora (a 15. század eleje) óta a vármegye követeket küldhetett az országgyűlésbe, akiket instrukciókkal, avagy utasításokkal láthatott el. A17. századtól a törvénykezésből is kivette részét: büntető, adóssági, örökösödési, határjárási és minden más polgári peres ügyben. A vármegye tehát önkormányzattá (önvédelmi szervezetté) fejlődött, a köznemesség önvédelmi szervezetévé az arisztokráciával és a központi kormányzat71 Wesselényi Miklós: Balítéletekről. Nyomtattatott Bukarestben, 1833, 323. 72 Weber i. m. 1970, 214-335. 73 Mezey Barna: Magyar alkotmánytörténet. Budapest, 1996, Osiris Kiadó, 129-134. 74 A vármegyének módja volt felsőbb kormányzati rendelkezéseket vizsgálni, és amennyiben alkotmányos aggály merült fel, a végrehajtást felfüggeszthették, kihirdetését elhalaszthatták, és azt visszaküldhették a curiának vagy a királynak. 37
