Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)
Nagymihály Zoltán: "Azért maradtunk meg, hogy most segíthessünk" A magyar emigráció kapcsolata a rendszerváltó Magyarországgal (1987-1990)
„Azért maradtunk meg, hogy most segíthessünk” Jelképes talán, hogy e sorok alá tördelve jelent meg Lezsák Sándor üzenete Tollas Tiborhoz. Az üzenet végig az őszinte köszönet és megbecsülés hangján szól, többes számban - aligha csak a Nemzetőr főszerkesztőjére, de az emigráció szerepére vonatkoztatva. A szöveg sorok között emlékeztetett arra: a rendszerváltás elsősorban a szabadság visszaszerzése, évtizedek közös szakemberek támogatásának a lehetőségét kell mérlegelnünk. Meggyőződésem, hogy elsősorban az Egyesült Államokban és Németországban élő közgazdászaink hazánk szolgálatába tudnák állítani a szabad piac lehetőségeivel és a gazdasági csodával kapcsolatos tapasztalataikat, tanácsokat adva az ország gazdasági vezetőinek és a vállalkozás útjára lépő honfitársainknak. Kapcsolataikat felhasználva ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy a nyugati tőke minél hathatósabban vegyen részt a magyar gazdasági élet fellendítésében. A gazdasági támogatás nem elhanyagolható formája a nyugati magyar vállalkozók hazai befektetése, valamint az emigránsok által megtakarított összegek hazaáramlása lakások, házak, ingatlanok vásárlása céljából. Lényegesen hozzájárulhatnak az ország valutakészletének gazdagításához a végleg hazatelepülő nyugdíjasok is. Hiszen ha csak ezer nyugdíjas amerikai magyar házaspárt térne haza - átlag 1000 dollár havi nyugdíjjal évi szinten ez is több mint tízmillió dollár devizabevételt jelentene az államnak. Ennél azonban sokkal nagyobb számú hazatelepülőre és magyar tőke hazaáramlására számíthatnánk, ha a kormány megfelelő intézkedésekkel elősegítené ezt a folyamatot. [...] Most pedig vizsgáljuk meg, hogy mennyiben segítik elő a hazai rendelkezések a nyugati magyar tőke hazaáramlását, vagyis az emigráció legfontosabb gazdasági jellegű kötelességének teljesítését. Sajnos az ezzel kapcsolatos eddigi tapasztalataink nem túl biztatóak. Az ország új vezetésében van egy érthetetlen félelem az idegen tőkétől, amely nélkül az ország gazdasági talpra állása elképzelhetetlen, minden virágzó nyugati államban jelen van... [...] A külföldi tőkebeáramlás új munkahelyeket, devizabevételt és új adóforrásokat biztosít. Mitől félünk tehát? Különösen hátrányos helyzetben van a csupán kis- és középtőkével rendelkező nyugati magyar vállalkozó. A jelek szerint ugyanis könnyebb a japán Mitsubishi vállalatnak gyárat létesíteni Esztergomban, vagy egy német cégnek átvenni az Ózdi Kohászati Művek egy részét, mint külföldi magyarnak megtakarított pénzét hazájában beruházni. [...] A nyugati magyar vállalkozókat a jogszabály kirekeszti ebből a körből. A logikus kérdés: »cui prodest«, kinek használ ez?” Borbándi Gyula a fent már említett Soros György mellett (akinek alapítványa „jelentős összegekkel támogatott és támogat ma is kulturális és szociális célokat, ezzel az ország devizakészletét is gyarapítja”) a kanadai emigráns Sarlós Andrást említi, akinek „a magyarországi külföldi tőkebefektetések előmozdításában” volt komoly része. A kanadai miniszterelnöknek levelet író és a magyar reformok jellegére is javaslatot tevő Sarlós Sorossal együtt állította fel Kelet-Európa első menedzserképző iskoláját, ahol „kapitalista típusú gazdasági vezetőket” képeztek. (Juhász i. m. 1992,124-125; Borbándi i. m. 1996, 353; E. Gy. [Egri György]: Magyarország megsegítése. Sarlós András kezdeményezése. Nyugati Magyarság, 1989. július-augusztus, 11.) 67
