Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)
Szeredi Pál: A politika polarizálódása. Viták és szakadások a politikában 1989 őszén
A szétválás fél éve Szeredi Pál választások után megalakuló országgyűlés és kormány tevékenységére, programjára nézve döntő jelentőségű volt. Surranó pályán a szocialisták Hosszú vajúdást követően 1989 őszére az állampárt is eljutott a megtisztulás, talán inkább helyes volna azt mondani letisztulás állapotába. Az MSZMP hónapokon keresztül egyensúlyozott a pártszakadás mezsgyéjén, ám mind 1989 tavaszán (a Pozsgay Imre által 1956 újraértékelését célzó bejelentéskor), mind a reformista csoport nyár eleji puccsista fellépésekor, illetve a Munkásőrség megszüntetésekor fenyegető szélsőségesen radikális baloldali erők fellépésének leszerelésekor, átvészelte a felbomlást. Nem kétséges, hogy a párt célja, azaz a demokratikus választásokat követő hatalmi berendezkedésben történő fennmaradás, a remélt többség megtartása érdekében számos kompromisszumot kellett vállalnia a vezetésben egymással szemben álló személyeknek és irányzatoknak, ám a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások eredményeképpen előállott helyzetben s különösen a szabad demokraták radikalizálódó fellépésére, a választási politikai harc elindítására, illetve a Magyar Demokrata Fórumon belüli irányváltás hatására tekintettel dönteniük kellett az irányvonalról és főként a politikai frontvonalban szereplők összetételéről. Az állampárton belül számos frakció, akkori szóhasználattal élve platform létezett. A legjelentősebbnek a Reformszövetség, az Összefogás az MSZMP megújításáért, a Platform az MSZMP-ért, a Népi Demokratikus Platform, a Vidék esélyegyenlőségéért platform mutatkozott. A párt vezetői, Grósz Károly52, Nyers Rezső, Pozsgay Imre és Németh Miklós53 sikeresen egyensúlyoztak 1989 októberéig, ám a Magyar Szocialista Munkáspárt XIV. kongresszusának hirdetett tanácskozásnak már az előkészületei során is nyilvánvalóvá vált, hogy sem a személyi egység, sem a pártegység nem maradhat fenn. Nagyon leegyszerűsítve talán úgy lehetne megfesteni az állampárt irányzatainak főbb csoportjait, ha a Grósz Károly és környezetében tömörülő konzervatív kommunistákat, a Nyers Rezső szellemiségéhez tartozó szociáldemokrata irányzatúakat, a Pozsgay Imre körül jelentkező nemzeti demokratákat és a Németh Miklós által fél év alatt összeszervezett technokratákat említjük. Az MSZMP változásokat felismerő politikusai nem rendszerváltásról, hanem 52 Lásd: 38. old., 117. lábj. 53 Lásd: 115. old., 39. lábj. 218
