Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Bíró Zoltán
Bíró Zoltán Bíró Zoltán Irodalomtörténész, Pozsgay Imre közvetlen munkatársa a Kulturális Minisztériumban, majd az úgynevezett népi ellenzék tagja. 1987-ben a lakiteleki tanácskozás egyik fő szervezője, akit emiatt kizárnak a pártból. Az MDF egyik alapító atyja, majd első elnöke, aki erről a posztjáról az első szabad változásokat megelőzően lemond, hogy aztán egy év múlva magából a fórumból is kilépjen. Szabó László Zsolt: Miért kezd egy közéleti érdeklődésű irodalomtörténész a Kádár-korszakban politizálásba? Bíró Zoltán: Hát, nyilván azért, mert vagy elégedetlen azzal, ami van, vagy azért, mert nagyon elégedett azzal, ami van. Az én esetemben nyilvánvaló, az előbbiről van szó, tehát én a Kádár-rendszerben úgy éreztem, hogy valamit tenni kell, ami az én lehetőségeim közé tartozhat, és azt hiszem, hogy meg is tettem. Sz. L. Zs.: Párttagként ez nem volt nehezebb, mint párton kívül? B, Z.: Nehezebb volt természetesen, hiszen azért arról volt szó, hogy nap mint nap meg kellett sérteni a pártfegyelmet, és ezt azért nem szerették, számon is kérték aztán egy idő után elég keményen. De hát ezek a helyzetek ilyenek voltak, ezt kellett vállalni, tudhatta az ember, hogy ez ezzel jár. Sz. L. Zs.: Hitt a rendszerben? B. Z.: Én egyetemista voltam, azt hiszem, tán másodéves, amikor beléptem a pártba. Akkor a bölcsészkaron egy eléggé jó csapat kezdett kialakulni, mégpedig úgy, hogy már volt egy hallgatói pártszervezet, kicsike, néhány emberből állt, de ott voltak számomra nagyon rokonszenves emberek. Ilyen volt például Hamburger Mihály, aki azóta meghalt már, és hát az ellenzéknek egyik jeles alakja volt. És ott volt az Eötvös Kollégium, ahol barátaim voltak, és ahol mindig lázadtak, és sokan rábeszéltek, hogy be kéne lépni, mert itt reménytelen, hogy ez a rendszer változik, tehát legyenek benne olyanok, mármint a pártban, akik hozzánk tartoznak, akik mást akarnak, próbáljuk meg. Na most, én egyébként is hajlamos voltam erre, mert valóban volt bennem valamiféle politikai ösztön, hogy cselekedni kellene. Másrészt pedig, én magam is 37
