Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Petrasovits Anna
Petrasovits Arma szociáldemokrata kormánytag lehettem volna, amelyet ők szívük szerint akkor szerettek volna. Ha rákérdez a nemzetközi kapcsolatrendszerünkre, igen, nagyon szépen és nagyon jól haladtunk egészen addig, amíg aztán ágyúval nem kezdték lőni a verebet. Sz. L. Zs.: És milyen volt a kapcsolatrendszerük a hazai ellenzéki pártokhoz, illetve az utódpárthoz, az MSZP-hez? P. A.: Kezdjük azzal, hogy a két ellenzéki párttal hogyan találkoztam Ez roppant szubjektív három mondat lesz. A Közgazdaságtudományi Egyetemen igazság szerint engem mind a kért pártban szívesen láttak volna, tehát, hogy úgy mondjam hívást, meghívást kaptam ezekre az első összejövetelekre, és nemet mondtam. Azért mondtam nemet, mert úgy éreztem, hogy az MDF túlzottan a belső erőtérrel van elfoglalva, és elfelejtkezik arról, hogy ez az egész átalakulás egy borzalmasan bonyolult, nagyon összetett nemzetközi erőtérben fog lezajlani, és baj lesz. Láttam szakmailag, hogy ennek az ideológiarendszernek vannak gyenge pontjai, habár rendkívül szimpatikus dolgokat fogalmaztak meg. És mind a két helyen számos barátom és ismerősöm volt. A szabad demokratáknál viszont azt éreztem, ők túlzottan csak a külső erőtérben és a külső igazodási tengelyben gondolkodnak, és azzal talán kevésbé foglalkoznak, hogy ezeknek milyen dominó-hatásuk lesz majd az átalakuló magyar társadalomra. De igazság szerint valahol az ő gondolati konstrukciójukból több volt a közös az én gondolkodásmódommal, mint az MDF-fel. Majdnem, úgy volt, hogy belépek az SZDSZ-be, de éreztem, hogy ez még mindig nem az igazi, ez nem én vagyok, aztán januárban a Magyar Hírlapban a férjem olvasta, hogy megalakul a Szociáldemokrata Párt, és azt mondtam, hogy na, ez az! De énbennem nem a régi szociáldemokrácia munkált, én azt csak történelemből tudtam, hanem azok a nyugat-európai kutató barátaim, diplomata barátaim, akiket nagyon szerettem és nagyon tiszteltem, akik nagyon okosak voltak és mindegyik angol volt és szociáldemokrata, francia volt és szociáldemokrata, és nem volt ez a csürés-csa- varás, nem volt ez az állandó identitáskeresés és identitásválság, nem volt ez a kiélezett helyzet. Azt mondtam, ez az, én szociáldemokrata vagyok, engem nem érdekelnek a szétsodró, dezintegráló gondolatok, engem olyasmi érdekel, ahol valamit tényleg lehet tenni ehhez a nagy, össznépi, össznemzeti vállalkozáshoz, hiszen tudtuk, hogy vannak olyan történelmi pillanatok, amikor egy népnek mindent félre kell tenni, mert akkora a feladat, hogy még ha nagyon koncentrálunk és fókuszálunk is arra a célra, hogy átalakítjuk, 191
