Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Lóránt Károly
Lóránt Károly L. K.: Igen, 10-12 év múlva ez már megindult. Korábban kellett volna. Úgy érzem, hogy ez alapvető hiba volt - egészen másképp néztünk volna ki a rendszerváltás kezdetén, ha ez korábban elindul... Sz. L. Zs.: Milyen volt Magyarország pénzügyi helyzete ebben az időszakban, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején? L. K.: Magyarországnak tulajdonképpen, amióta az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, szinte egyfolytában problémája volt a külső fizetési mérlegével, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy kevésbé fejlett ország volt, mint a körülötte lévő nyugati országok. Egy kevésbé fejlett országnak - mindenütt, nem csak Magyarországon - a fejlődő országokra általában jellemző problémái vannak, mert ugye a korszerű technológiát meg akarja venni, ugyanakkor nemigen van olyan terméke, amit cserébe adhat. Tehát a problémák már felmerültek a harmincas években, és ez végigkísért bennünket. A hatvanas évekből van valamelyik könyvemben egy Kádár-idézet, amikor a Központi vagy a Politikai Bizottság foglalkozik az ország fizetési helyzetével, és Kádár kijelenti, hogy ez így nem mehet tovább. Erre jött rá az a nagyarányú eladósodás, ami az olajválsággal vette kezdetét. Nagyon sok ember nem tudja, és talán érdemes elmondani, hogy gyakorlatilag mi történt. Az olajválság hatására Magyarország hatalmas mértékű cserearányromlást szenvedett. A cserearányromlás azt jelenti, hogy az importáraink gyorsabban növekedtek, mint az exportárak. Keletkezett egy egymilliárd dolláros hiány a külkereskedelmi mérlegben, és akkor indult a vita a felső irányító szerveknél. Akkor én már ebben benne voltam (ez ’74-ben volt, a Tervhivatalban dolgoztam, távlati tervezéssel foglalkoztam), és a vita arról szólt, hogy most mit kell csinálni. Gyakorlatilag két alternatíva volt. Az egyik, hogy visszavesszük a gazdasági növekedést, amit akkor 5-6%-ban gondoltak el, mondjuk 4%-ra, akkor mérséklődik az importigény, és ha exportorientáltan fejlesztünk, előbb-utóbb talán egyensúlyba tudjuk hozni. Ez volt például, amit én javasoltam a számításaim alapján. Mások amellett kardoskodtak, hogy átmenetileg hiteleket vegyünk fel. Emellett még két dolog találkozott, ami az ország eladósodását okozta. Az egyik az volt, hogy a politikai vezetés abból indult ki ’56 után, hogy a politikai stabilitás alapja, ha minden rétegnek minden évben rendszeresen növekedik a jövedelme. Ehhez tehát nem mertek hozzányúlni. Akkor bizonyos reformközgazdászaink, Fekete Jánossal az élükön, azt mondták, hogy fel lehet venni a hiteleket. Azok a bizonyos reformközgazdászaink, akik aztán később a Szabad Demokraták gerincét alkották. Ezek rábeszélték a politikai vezetést - hogy hogyan, pontosan nem tudom -, hogy végül is vegye 149
