Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Kövér László
Húsz év után nagyon sok esetben jó irányba tettük. Például, amikor a honvédelmi törvény vagy a rendőrségről szóló törvény vitája zajlott, akkor az, hogy mi milyen álláspontot foglaltunk el, puhította, tolta az SZDSZ álláspontját a kompromisszum irányába - hogy egyáltalán ezek a törvények létrejöjjenek. Más tekintetben viszont, azt gondolom, kifejezetten rossz álláspontot foglaltunk el, nemcsak abban az értelemben, hogy talán túlságosan nagy vehemenciával ütöttük-vágtuk az első szabadon választott kormányt. Ezzel tulajdonképpen nem magunknak szereztünk kasztot, hanem gyöngítettük őket. Áttételesen tehát a későbbi kormánykoalícióval összeforrt MSZP-SZDSZ-nek tettünk szolgálatokat... A kárpótlási törvényben elfoglalt kristálytiszta és morális alapozású döntés is egy fiatal generáció nézőpontjából nézve fogalmazódott meg. Vagyis hogy ne a múlttal foglalkozzunk, hanem a jövővel. Ne azt nézzük meg, kinek mije volt, hanem hogyan lehet az embereket a jövőre nézve lehetőséghez, ezzel összefüggésben vagyonhoz juttatni. Szóval ez az álláspontunk is szerintem hibás volt. Részben morálisan is, utóbb ezt el kell ismernem. A megvalósult kárpótlás végeredményét nézve azt gondolom, igenis az elvett vagyon eredeti tulajdonosoknak való visszajuttatása lett volna az a kiindulópont, ami helyes lett volna. Nemcsak morális, hanem társadalompolitikai szempontból is. Sz. L. Zs.: 1992-ben megalakult a Demokratikus Charta, amelyik tulajdonképpen az SZDSZ és az MSZP közeledésének volt az első lépcsőfoka. Önökre sokáig úgy tekintettek, mint az SZDSZ kisöccsére, itt azonban megtagadták a bátyjukat. Hogyan történt ez? K. L.: Fordítva. Ők tagadtak meg bennünket, nemcsak bennünket, a „kis- öccsüket” - ha már ezt a szóhasználatot veszem át -, hanem ellenzéki ke- rekasztalbeli bajtársaikat, tehát a többi pártot is; mindenkit, aki úgy szólt ’87-88-ban, hogy a kommunista rendszerrel szemben akar valami mást: egy igazi demokráciát, egy igazi szabad rendszert. Ők álltak át a demarkációs vonal másik oldalára, úgy hogy erre egyébként az ország kormányának az adósága szempontjából semmilyen politikai szükségszerűség nem vezetett. Jelzem, az MSZP 54%-os parlamenti mandátumaránnyal abszolút többséget élvezett nélkülük is, viszont velük együtt már alkotmányozó többséget élvezett 72%-os parlamenti mandátumaránnyal. Ennek azért voltak előjelei. Tehát a Demokratikus Chartának is voltak előjelei, már tulajdonképpen az Ellenzéki Kerékasztalban is, azon belül is látszott, hogy itt személyes ellenszenvekkel is motiválva, a két nagy szervezet, az MDF és az SZDSZ állt szemben egymással. Amikor pedig az első szabadon választott Országgyűlés és az első 132
