Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Kövér László
Kövér László Sz. L. Zs.: Milyennek látták Önök akkoriban a Kádár-rendszert? Láttak-e arra lehetőséget, hogy megreformálják vagy megváltoztassák? K. L.: Fixa ideám, hogy ’90-ben a politikába lépő különböző pártok - különösen az elején, az első 8 évben - generációs alakulatok is voltak. Nagyon magukon viselték annak a nemzedéknek a társadalomlélektani, mentális, morális jegyeit, amelyek létrehozták őket. És ezeknek a generációknak megvolt a maguk történelmi élménye. A történelmi pártok újrateremtőinek történelmi emlékezete visszanyúlt a két világháború közötti időszakra, de sokuké (például Horváth Jani bátyánké, aki megtisztelő, módon a Fidesz-frakcióban ült), a ’45-48 közötti koalíciós időszakra. Tehát egyikőjük-másikójuk már fiatalabb korában aktív alakítója volt a politikának. Másik generációt képviselt az én szememben az MDF, tagjainak történelmi élménye ’56-tal kapcsolódott össze, már felnőttként vagy fiatal felnőttként... És nemcsak a pozitív elemek ütköztek ki néha abban, hogy részesei voltak egy nagy történelmi megmozdulásnak, egy forradalomnak: részesei voltak a megtorlásnak, a szörnyűségeinek is, gyakran ez köszönt vissza a reflexeikből, a megnyilatkozásaikból. Egy harmadik generáció maga az SZDSZ volt, amely először szerette magát mai generációnak nevezni-neveztetni, és eleve, már elnevezésében ’68-hoz kapcsolódott. A mi történelmi élményünk a lengyelországi ’80-81-es eseményekhez kötődik: hogy valójában mi történt, különböző szemináriumok és speciális kollégiumok formájában próbáltuk már az egyetemen is elsajátítani, magunkhoz venni azokat a történelmi ismereteket, amiket hivatalosan nem lehetett elérni. Világos volt, hogy ’56 után ’68 egy másfajta kísérletnek számított a rendszer megváltoztatására. Egy radikális, forradalmi megdöntési kísérlet után egy belülről induló reformmozgalom indult el, amit ugyanúgy karhatalmi erővel vertek le, mint ’56-ban Magyarországon. És egy harmadik típusú kísérlet volt Lengyelországban, a Szolidaritás nevével fémjelzett, aminek az volt a veleje, az értelme, hogy tiszteletben tartva a rendszer bizonyos tabuit (például az egypártrendszert, a szovjet csapatok Lengyelországban való állomásozását), a társadalom próbálja meg önszerveződéssel a lehető legnagyobb mértékben úgymond fölszabadítani saját magát: kitolni maga közül-mellől a politikát, hogy saját normális polgári életét élhesse. Az első kísérlet csak néhány napot élt meg, a második néhány hónapot, ez utóbbi körülbelül másfél évet. Végül ez is elbukott, legalábbis pro forma. Mi azt gondoltuk, valójában nem bukott el, hiszen ’88-ban, amikor a Fidesz megalakult, vagy ’85-ben, amikor a szak- kollégiumok összegyűltek egy közös táborba, gyakorlatilag ott formálódott ki az a személyi kör, az a mag, ami később a Fideszt létrehozta. Érzékelhető 123
