Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Bertha Zoltán
Bertha Zoltán kibontakozásnak... viszont mindennek megvolt a lenyomata, vagy a megfelelője Debrecenben is, úgy értem, hogy mindennek, hogy minden mozgalmi iránynak, minden pártnak valamilyen kis része vagy tagozata alakult Debrecenben is. Csengey Dénes anekdotikusan és humorosan úgy fogalmazott, hogy az egyik kocsmában megalakítottuk az egyik pártot, utána átmentünk egy másikba, ott a másik pártot, a harmadikban pedig a harmadikat. De úgy éreztük, hogy nagyjából ugyanaz a társaság, akkor még egy viszonylag szü- kebb társaság, később aztán ez szélesedett. Nyilvánvalóan mi alakítottuk szinte közösen a Kisgazdapártot, az MDF-et, az SZDSZ-t, a Fideszt, a TDDSZ-t (Tudományos Dolgozók Demokratikus Szervezete), és mindenféle szövetséget, egyesületet és alternatív formulát, és akkor mint ellenzéki kerekasztal is létrejött hivatalosan Debrecenben az a fajta szerveződés, amelynek én szóvivője lehettem. Több összejövetelt tartottunk, folyamatosan figyeltük a budapesti eseményeket, mert Budapesten az, hogy az ellenzéki kerekasztal létrejött, azt a reményt keltette bennünk, hogy minden demokratikus erő összefog a kommunizmussal, a kommunista diktatúrával és a totalitárius rendszerrel szemben. Mi rendszerváltásra gondoltunk, tehát nyilvánvaló, hogy nem egyezkedésről volt szó, hanem arról, hogy alakítsuk ki azokat a feltételeket, hogy szabad választások keretében a magyar nép döntsön saját jövőjéről, sorsáról, és válassza meg - akkor már a közérzület is igazolta ezt - az új demokratikus erőket. Sz. L. Zs.: Érdekes módon úgy tűnik, az úgynevezett népi-urbánus vita a Kádár-rendszerben nem is igazán létezett, csak utána került ez igazából napvilágra. Jól érezzük ezt? Vagy akkor is létezett, csak valahogy el volt nyomva...? B. Z.: Bizonyos szocio-kulturális különbségek nyilvánvalóan léteztek, viszont a kommunizmus, a diktatúra, az önkényuralom olyan közös ellenség vagy ellenfél volt, hogy azzal szemben szolidaritás bontakozott ki a különféle nemzeti, demokratikus és polgári liberális szabadelvű elképzelések és eszmeáramlatok között. Ez a szolidaritás még megmutatkozott abban is, hogy a Jurta Színházban egymás mellett ülve elnökölt mondjuk Kis János és Csurka István, Csoóri Sándor és Konrád György és a többiek, és együtt zajlottak azok a Magyar Demokrata Fórum széles keretei között megszervezett tanácskozások vagy előadássorozatok, amelyek a parlamentarizmusról, a demokráciáról, a többpártrendszerről, a határon túli magyarság autonómiaköveteléseiről és hasonlókról szóltak, tehát úgy látszott, hogy van valami egység, ha nem is szoros. De valamilyen laza szolidaritás mégiscsak működött: együtt kell működnünk abban, hogy a diktatúrát eltöröljük. 11
