Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Horváth Béla
Horváth Béla élet közelében, akik azt hitték naivul, hogy itten egy új világot építünk föl, valódi rendszerváltozást csinálunk. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Sólyom László volt az Alkotmánybíróság akkori elnöke... Sz. L. Zs.: Lehet, hogy a sorrend volt rossz? Talán nem az Alkotmánybíróságot kellett volna először létrehozni? Amely akár akarva, akár akaratlanul az akkor létező sztálinista-kommunista alkotmány nevében utasította vissza ezeket a beadványokat... Nem először az Alkotmányt kellett volna megalkotni, új, rendszerváltó alkotmányt létrehozni, és utána ennek megfelelő Alkotmány- bíróságot fölállítani? Tudom, hogy ez már a mi lett volna, ha... De az emberben ott bujkál mégis. H. B.: 2008-ban megjelent egy könyvem, az 1988-tól 1990-ig terjedő időszakot írtam meg benne. Kis emlékiratocska. Az a címe, hogy Levettük a vörös csillagot. Ebben közzéteszem a Magyar Demokrata Fórum alapítólevelét, célkitűzéseit, elképzeléseit. Az MDF végig azt hangoztatta 1987-től, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlést kellene létrehozni. Tehát az volt az alfája mindennek, hogy hozzunk létre egy új Alkotmányt. Ez a dolog gellert kapott, lett belőle Nemzeti Kerekasztal-tárgyalás Fejti György, Kósáné Kovács Magda és a többiek szereplésével és naiv, jó szándékú, lelkes ellenzéki politikusok közreműködésével... Ennek isszuk a levét azt hiszem, a mai napig. Sajnos félresiklott az elmúlt 30 esztendő. Sz. L. Zs.: Visszatérve a kilencvenes évek elejére, 1993-ban megalakult a Magyar Út Alapítvány. Az MDF kebelén belül Csurka István neve fémjelezte ezt az Alapítványt, és ebben Ön is részt vett. Miért lépett be vagy miért került be oda? H. B.: Csurka István alelnök volt. Ő alapította. Kizárólag Antall József kérésére, támogatására kerültem be a kuratóriumba. Én Antall Józseffel nagyon jó személyes kapcsolatban voltam. Emberileg csak a legjobbakat mondhatom el róla. Bármilyen fiatal képviselő voltam, bármikor időpontot kértem, soron kívüli időpontot adott, tehát bármikor tudtam vele konzultálni. A magam vehemenciájával, ifjúi lendületével folyamatosan bombáztam, mondtam neki a kritikákat, észrevételeket, javaslatokat. És mindig azt éreztem, hogy olyan tanáriasan fogja fel, hát jól van, jól van fiacskám, te is majd le fogsz higgadni, meg fogsz öregedni, és akkor majd, mire 50-60 éves leszel, majd másként látod a világot. Ilyen tanár-diák viszonyban nem igazán tudtam érdemben befolyásolni az eseményeket. 99
