Domonkos László: Délvidéki rendszer, magyar váltás - RETÖRKI könyvek 42. (Lakitelek, 2019)
Gátszakadásban
né: „új szövetség kellett” - mondja Hódi Sándor, „az önszerveződés lehetőségének esélyét ugyanúgy nem volt szabad kockáztatni 1994-ben, mint 1990 elején. A régi Jugoszláviában a nemzeti identitással a vezetésre, szervezésre, közösségi tevékenységre alkalmas emberek elsöprő többsége legalábbis hadilábon állt, nekem budapesti tanulmányaim és kapcsolataim révén egyszerűen csak szerencsém volt, így az én szerepem talán némiképp 'kijdőltebbnek' számított, de az igazság az, hogy bennünket, mindnyájunkat a történelmi helyzet választott ki erre a feladatra, és a gyorsan rohanó, szorító időben egyszerűen élnünk kellett az adott lehetőségekkel. Hiába vettem észre, hogy a rendelkezésre álló magyar értelmiségi réteg nagy része így vagy amúgy 'fogott': nemigen lehetett találni másféle embereket (ma még kevésbé lehetne) - de a históriai szükségszerűség mindent felülírt. 'Küldött' emberek éppúgy akadtak, mint sebzett-sérült lelkületű, de egyébként jó adottságokkal rendelkező és jóakaratú-jószándékú harcostársak, akik a kényszerűen kisebbségben töltött évtizedek után annyira-amennyire, a maguk módján voltak alkalmasak a harcra-de nem volt mit tenni... A VMDK szétrobbantása és a VMSZ megalakításának idején még látszott esély új keretek között legalább megkísérelni a régi folytatását...” (A VMSZ 1994. június 18-án alakult meg Zentán - három hónap sem telik el a VMDK hírhedtté vált „tisztújító” közgyűlése óta, és íme, máris talpra állni látszik egy új magyar szövetség...) A „robbantás” históriája persze ennyivel távolról sem intézhető el. Csubela Ferenc, akit Tari László szerint Kasza József tolt előtérbe, alig másfél év múlva, 1995 novemberében autóbaleset áldozata lesz (a Magyar Nemzet 1999. október 16-ai számában Varga Szilveszter azt írja, hogy „özvegye azonban a mai napig arra gyanakszik, hogy férje nem véletlenül vált baleset áldozatává”), a VMSZ további, máig tartó története pedig részint nem tartozik vizsgálódásunk további tárgykörébe, részint a VMDK-ból való „átalakulásnak” az 1994-es évet meghatározó szakasza már merőben különbözik a későbbi történésektől, a VMSZ egész ezutáni ténykedésétől, szellemiségétől és politikai szerepvállalásaitól. A VMDK-VMSZ váltást 192