Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze - 1989 tavasza - RETÖRKI 40. (Lakitelek, 2019)
Juhász-Pintér Pál-Madácsy Tamás: A Magyar Demokrata Fórum szerveződésének kezdetei
Juhász-Pintér Pál-Madácsy Tamás: A Magyar Demokrata Fórum... Jelen tanulmány, a Magyar Demokrata Fórumnak - mint az első, rendszerváltásra törekvő politikai szervezetnek - a szervezeti alakulását kívánja megvilágítani. Ebből a szempontból messzemenő hatása volt az 1988. szeptember 3-án megtartott második lakiteleki találkozónak, amelyen immár független társadalmi szervezetként, szellemi-politikai mozgalomként határozta meg magát a Magyar Demokrata Fórum6. A második lakiteleki találkozó tehát új korszakot nyitott meg az 1987-ben zászlót bontott MDF történetében: a szervezeti fejlődés szakaszát, amely ezt követően nagy lendülettel vette kezdetét.7 Természetesen ennek a folyamatnak a megindulása nem előzmények nélküli, bizonyos értelemben szervesen illeszkedik az ezt megelőző esztendő történéseinek sorába. „Lezsák Sándor az alábbiakat mondta el az ún. Demokratikus Fórummal [sic] kapcsolatban. Fő céljuk továbbra is a tömegbázis megteremtése. Vidéki bázisra építve fokozatosan létre akarnak hozni egy társadalmi aktívahálózatot; ezt a törekvést nagymértékben elősegítette a lakiteleki találkozóról készült interjú megjelenése8. 1987. decemberében Lezsák felvázolta azt az elképzelést, hogy a tömegbázis megteremtése érdekében a jövő év elején tíz nap alatt húsz helyszínen fórumokat rendeznének.”9 Ha az utóbbi szándék, miszerint, hogy mintegy húsz fórumot szervezzenek a Magyar Demokrata Fórum égisze alatt, nem is valósult meg, 1988 folyamán több fővárosi és vidéki rendezvényre sikerült sort keríteni. E rendezvények hatására érlelődött meg az MDF szervezőiben az a meggyőződés, hogy lassan lejár az időnként megszervezett, szellemi közegben lezajló vitanapok ideje, amely már csak a mozgalom mögötti tömegerő okán sem volt kielégítő. Bár a Jurta-korszak egyfajta fontos és tudatos felkészülési szakaszt jelentett számukra, azon belül is főként a vidéken szerveződő csoportok életében - mind a szervezési készségek elsajátítása és a kiterjedt személyi kapcsolatok miatt, mind pedig a későbbi programalkotás megalapozásával - érzékelték a politikai továbblépés szükségességét. „Az MDF akkori tényleges vezérkara: Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor és én - írja Bíró Zoltán - mindenekelőtt egyetértettünk abban, hogy a Magyar Demokrata 6 A Magyar Demokrata Fórum Ideiglenes Alapszabálya (elfogadva, Lakitelek, 1988. szeptember 3.) 2. pontja. Flitel, 1988/1. (1988. november 2.), 51. 7 Szécsi Árpád: A szabadság kis köreitől a választási győzelemig. A Magyar Demokrata Fórum története a korai kezdetektől 1990. március 25-ig. In: https://www.ajk.elte.hu/ file/SzecsiArpad-ValasztasiGyozelem.pdf (Utolsó letöltés: 2019. 04. 08.) 209. 8 Ld.: Magyar Nemzet, 1987. november 14., 7. 9 ÁBTL NOU II/I-248-249/II 1987. XII. 21. 51