Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze - 1989 tavasza - RETÖRKI 40. (Lakitelek, 2019)

Szeredi Pál: Adalékok a Magyar Demokrata Fórum és a független szervezetek kapcsolatához (1988-1989)

A cselekvés fél éve végéhez közelít. Ugyanakkor az is megnyugtató volt, hogy összeszerveződni látszott a nemzeti oldal, azaz reménykedésre adott okot a későbbi egységes és együttes fellépés lehetősége. Az SZDSZ és a Fidesz viszont egy későbbi döntés meghozatalában és egy 1990. tavaszi országgyűlési választás megtartásában volt érdekelt, mert szervezettségük és ismertségük továbbra is elmaradt a Fórum mögött, illetve értékelésük szerint a fokozódó indulatok a rendszerváltó tábor megerősödését szolgálták volna. A Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások záródokumentuma aláírásának meg­tagadása, így a megegyezést elfogadó politikai szervezetektől való elhatá­rolódása viszont kedvező helyzetet teremtett a két szervezet számára, hogy függetlenségüket és kérlelhetetlen ellenzékiségüket megmutathassák. Ezért indították el az úgynevezett „négyigenes” népszavazást, mellyel a politikai hadszíntér középpontjába pozícionálták magukat. Országos ismertségük raj­taütésszerűen megnőtt, ráadásul a hozzájuk csatlakozó Kisgazdapárttal egy­ben a nemzeti csoportot is megbontották. Az MDF azonos platformra került a népszavazás kérdéseiben az MSZMP, majd októbertől az MSZP politikai nézeteivel, mely tovább gyengítette ellenzéki megítélését. Ráadásul a Nem­zeti Kerékasztal-tárgyalásokon elfogadott megállapodás alapján elkezdődött köztársaságielnök-jelölésben ellenjelöltet állított Pozsgay Imrével szemben, Für Lajos személyében, eleve vesztes helyzetbe sodorva a lakiteleki alapítók egyikét. Mindezek mellett a megtartásra kerülő népszavazáson bizonytalan­kodott az álláspontja kifejtésében, majd teljesen apolitikus módon a népszava­zástól való távolmaradásra szólította fel az MDF szimpatizánsait. Miközben az ország arra készült, hogy végre hallattassa szavát a változtatások kérdé­seiben, az MDF azt protezsálta, hogy hívei ne vegyenek abban részt. További fals lépésként a távolmaradás indoklását, majd az eredményesnek bizonyult népszavazást követő magyarázkodást arra a Csengey Dénesre bízták, aki az egyik legnépszerűbb politikusa volt az MDF-nek, és akinek hitelessége ezután jelentős mértékben csökkent. Az MDF-hez kötődő politikai szövetségesek is elhúzódtak a Fórumtól, saját identitásukat próbálták újraéleszteni. 1989 decemberére lezárult az új demokratikus állam felépítésére vonat­kozó első politikai versenyszakasz. A tavasszal még utcahosszal vezető MDF visszaesett, a polgári politikai erők megerősödtek. Az MSZMP összeomlott, ám az annak sírhantjából kiemelkedő Magyar Szocialista Párt, mely magá­hoz vonzotta a baloldali reformerők zömét, a politikai centrum balközepén próbált helyet találni magának. Az MDF szövetséges szervezetei önállóan 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom