Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze - 1989 tavasza - RETÖRKI 40. (Lakitelek, 2019)

Marschal Adrienn: A független szervezetek megjelenése az Országgyűlésben Az 1989-es időközi választások a sajtó tükrében

Marschal Adrienn: A független szervezetek megjelenése... kapott.78 Két nappal később a városi népfrontbizottság tanácstermében rendez­ték meg a másodikat, ahol a 241 résztvevő szavazataival tovább erősítette az első gyűlésen kialakult sorrendet. A 30-án Kiskunfélegyháza tanácsházának dísztermében tartott harmadik jelölőgyűlésen is közel 300-an vettek részt. Az összesítés alapján Garai István 487, Vas László 315, Fekete Pál pedig 334 szavazatot kapott.79 A képviselő személyéről döntő választáson a lakosság 61,5 százaléka vett részt, és az eredmények tükrözték a jelölőgyűlések arányait, csak a má­sodik és harmadik helyen történt csere. Mivel egyik jelölt sem kapta meg az 50 százalék+1 szavazatot, ezért nem lett képviselő a legtöbb szavazatot, 44,9 százalék kapott Garai István. Vas László a szavazatok 29,6 százalékát, Fekete Pál pedig 24,5 százalékát kapta.80 Az időközi választások során ez volt az egyetlen település, ahol az MSZMP által támogatott jelöltet szavazta volna meg a lakosság. Ennek rész­ben az is oka volt, hogy az MDF helyi szervezetéhez hasonlóan az MSZMP tagjai itt megalapították az MSZMP Kiskunfélegyháza Városi Bizottsága 1. számú lakóhelyi reformalapszervezetét.81 Az MDF sikerét gátolta, hogy a vá­lasztás előtt kettévált az MDF helyi szervezete, s kezdetben ezért két MDF-es jelölt is indult, továbbá Fekete Pál a választások előtt lépett csak ki az MSZMP Reformköréből, illetve később az MDF helyi szervezetéből is, azaz az ellen­zéki hitelessége kétségbe vonható volt. Garai István sikerét a megyei lap azzal indokolta, hogy fiatal, szimpatikus, kellően hiteles.82 Szeged Apró Antal lemondását az Országgyűlés 1989. március 8-ai ülésén jelentették be, s mivel a körzetnek pótképviselője nem volt, így ki kellett írni a választást. Csongrád megye 1-es választókerületében többen is pályáztak a jelöltségre. így a Népfront szegedi városi ügyvezető elnökségének ülésén bejelentették, hogy a szegedi értelmiségi csoport jelölésre javasolja Gregor József operaénekest 78 Petőfi Népe, 1989. június 28., 1. 79 Petőfi Népe, 1989. július 3., 1. 80 Magyar Közlöny, 1989. július 31., 942. 81 1989. május 29-én országos felhívást adtak ki, hogy az MSZMP tagjai országszerte alakítsák meg a lakóhelyi szervezeteket. MTI, 1989. május 29. 82 Petőfi Népe, 199. július 25., 3. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom