Zétényi Zsolt: „Göröngyös úton..." A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében - RETÖRKI könyvek 39. (Lakitelek, 2019)
A BZST képviseletében
_ kísérlet történt. A kerületi rendőrkapitányságon tett büntetőfeljelentésem alapján a rongálás, szabálysértés miatt folytatott nyomozást megszüntették, mert a tettes kiléte nem volt megállapítható. Nyilván nem is nyomoztak. Akkor - közvetlenül az amerikai utam előtt voltam - értesítettem a belügyminisztert családom védelmét kérve - ennek nyomán megjelent családomnál egy rendőrtiszt, aki rendkívüli esemény esetére átadta telefonszámát. Az ügyben semmi sem történt, a sajtó sem adott róla hírt, mert úgy gondoltam, hogy egy közszereplő ne csináljon személyes ügyeiből nagy ügyet, ne sajnáltassa magát... Túl korai volt tehát a magyar törvény? A döntéseket az egyéni életben és a politikában is úgy kell meghozni, hogy megelőzzük jóvátehetetlen károk bekövetkeztét. Minden napnak és hónapnak megvan a döntési helyzete, kérdése. Úgy láttam, hogy a rendszerváltozás hónapjai egymást követve múlnak, az önkényuralmi bűnök megbüntetésére valódi és kézzelfogható elképzelés nincsen. Attól tartottam, hogy a kérdéskör a megszokás és közöny áldozatává válik, s a társadalmat, az országot, a nemzetet történelmi súlyú véres bűn- cselekmények lappangó tömege fogja tönkretenni, silányítani; hogy a hatalom legitimitása, hitelessége, közmegbecsülése áldozata lesz az elhallgatott igazságtételnek. Azt reméltem viszont, hogy a részletvitákba bonyolódó Ország- gyűlés egyetért majd abban, hogy a gyilkosok oldalára senki nem állhat; hogy a társadalom tagjainak, a nemzetnek minden törvényhozó egyformán tartozik azzal, hogy orvoslást nyújt a legnagyobb világi, földi érték, az emberi élet bűnös és tömeges kioltása ügyében, s ezzel elrettentő, visszatartó példát ad arra, hogy ilyen bűnök a jövőben ne történhessenek meg. Sajnos tévedtem. Az Országgyűlésnek nem egésze, csak nagy többsége szavazta meg a törvényt. Azt nem gondoltam, hogy a törvény tulajdonképpen alkalmat ad a büntetőjogi igazságtétel tejes meghiúsítására. Nincs az az igazságszolgáltatás, amely teljes elégtételt volna képes nyújtani a megtiportaknak, ám szégyene a törvényhozásnak és az igazságszolgáltatásnak, ha azt még idejében és hatékonyan meg sem kísérli, ha arra sem képes, hogy elviselhetővé tegye az igazságtalanságokat. Most is felteszem a kérdést, mint 1991. november 4-én, „az árulás napján” este, az igazságtételi törvény végszavazása előtt, az ország házában: „Mi lenne akkor, ha a 301-es és a 298-as és más parcellák és névtelen temetők és névtelen sírok néma lakói feltámadnának, ha a legéppuskázottak, azok az anyák, akik gyermekükkel vonultak fel 1956 ígéretes és egyben vészterhes napjaiban, békésen demokráciát követelve és itt maradtak vérbefagyva, lemészárolva, mit mondanának? Ez az a demokrácia, amiért harcoltak? Amiért életüket adták? Elfogadnák-e, hogy „Göröngyös úton.. 218
