Zétényi Zsolt: „Göröngyös úton..." A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében - RETÖRKI könyvek 39. (Lakitelek, 2019)
A BZST képviseletében
A BZST képviseletében mindig is megvolt a dolgozó osztályok - mindenekelőtt a parasztság — megbecsülése, az erős szociális érzék. Ezért nevezték őt számosán a népi gondolat legnagyobb harcosának. Ez a gondolat ma is időszerű, mert társadalmunk a dolgozó osztályok munkájára, jólétére, politikai akaratnyilvánítására kell hogy épüljön. Az sem vitatható, hogy a második világháború vérzivataros éveiben Bajcsy-Zsilinszky a kormányfőktől, sőt a kormányzótól kezdve az illegalitásban működő kommunista párt hozzá utat talált tagjaiig igen széles társadalmi színképben, kapcsolatrendszerben helyezkedett el, megőrizve önként vállalt ellenzékiségét. Ez a köztes - áthidaló - szerep a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaságban is jelen van. Ezzel teljesen összefér az, hogy mi társadalomépítő célként a többpártrendszer megvalósítását tűztük ki.- Milyen a társaság viszonya a többi alternatív mozgalomhoz?- Távolabb állunk a demokratikus ellenzéktől, s közelebb a Demokrata Fórumhoz, de ez nem jelenti azt, hogy társaságunk a Fórumnak holmi segédcsapata lenne. A Fórum gyűjtőmozgalom kíván lenni, érdekeket akar feltárni és ütköztetni egyfajta folyamatos párbeszédre törekedve a hatalommal. Mi erre már csak méreteink miatt sem vagyunk alkalmasak. Őszintén szólva - bár ebben sokakkal vitában állok —, nem nagyon értem azt a már-már hisztérikus igyekezetei, hogy most azonnal alakuljon meg több párt... Úgy gondolom, hogy szerves fejlődés révén, a pártalakulás személyi, szervezeti, anyagi feltételeit keresve kell elérni azt, hogy az MSZMP mellett más, ténylegesen működő, erős pártok is megjelenjenek a politikai porondon. A pártok működéséhez sok pénz kell, bizonyos független, fizetett szervezet, sok ugyancsak független szakértő, a politikai feltételekkel együtt - s nem utolsó sorban politikai kultúra, pezsgő közélet, amely szinte kiköveteli a pártszerű alakulások megjelenését. [...]” Öt év a gótikus házban Gyermekkori olvasmányom Herczeg Ferenc hasonló című visszaemlékezéskötete. Amikor ezt a kötetet kikölcsönöztük a Veszprémi Megyei Könyvtárból a legsötétebb, kultúrára is kiterjedő terror idején, nem gondoltam volna, hogy életem legsúlyosabb, jellemformáló időszakát az Országházban fogom megélni. Azon a helyen, ahol a kormánypárt képviselőjeként - de akkor is, tulajdonképpen „ellenzékben” - Bajcsy-Zsilinszky szellemében igyekeztem tenni Gondviselés szabta kötelességemet. 179