Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)
A nemzetközi körülmények a második világháború után
pára (egyébként Afrikára és később Ázsiára is), ami gazdaságilag teljesen kiszolgáltatott államokat hozott létre. Ez a kiszolgáltatottság a társadalom minden rétegét érintette, a középosztályt épp úgy, mint a munkásságot vagy a parasztságot. A trianoni döntés közvetve a globalizmus megerősítését is jelentette a kiszolgáltatott kisállamokkal. Paradox módon az Osztrák-Magyar Monarchia „nemzetállamokra” bontása éppen ezt az uralmat szolgálta, mert egy olyan méretű és gazdasági erővel bíró birodalom, mint a monarchia (vagy a cári Oroszország, illetve az Oszmán Birodalom) a globalizmus útjában állt. Magyarország mint kis állam, a húszas, harmincas években gyakorlatilag kiszolgáltatott volt a globalizmus erőinek. Hasonló folyamat játszódott le 2010 után is, amikor Magyarország kísérletet tett szuverenitásának megőrzésére, de kiszolgáltatottsága a globalizmus pénzügyi, gazdasági központjai irányába ezt jelentősen akadályozta. Párizsban akkor még arról álmodoztak, hogy Franciaország lesz a globalizmus vezetője Európában, Afrikában és Ázsiában,16 és lelkiismeret-fur- dalás nélkül olyan „kisebbségeket” teremtett, mint a tízmillió német Lengyelországban, Csehországban és a hárommillió magyar Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, vagy éppen a hat millió belorusz és ukrán Lengyelországban, a Balkánon kialakult viszonyokról nem is beszélve. Magyarország tehát elsőként és leghatározottabban állt ki a versailles-i világ revíziója mellett (mi csak Trianont emlegetjük), de nyilvánvaló, hogy ameny- nyiben Trianont revízió alá vennék, az egész rendszer kártyavárként omlana össze, mint ahogy az meg is történt 1938-39-ben. Annál árulkodóbb, hogy 2015-ben a legkikezdhetetlenebb dogma az immáron globalizált Európában: a határkérdés.17 Két rendszerváltás Magyarországon_______________________________ 16 Állami-birodalmi szinten később ez komoly kudarccal járt (Közép-Európa, Vietnam, Algéria stb.). 17 Angela Merkel német kancellár nyilatkozata 2015. február 9-én Washingtonban: „Mint olyan valaki, aki Európából érkezett, csak azt tudom mondani, hogy ha lemondunk a te30