Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)

A politikai rendszer

közül is.131 Az együttműködésnek volt bár még egy fellángolása (csak és kizárólag a hatalomért), 1994 után nem jutott el mélyebb pártszövetségig, és a szocialisták „agyonszeretett” szabaddemokrata pártja végül is megsem­misült. Meg kellett tehát tapasztalniuk, hogy ezzel a típusú baloldallal nem érdemes kezdeni. Az pedig legfeljebb ideig-óráig működik, hogy irányítani is lehet. Az MSZP sikeresebben integrálta azokat az erőket, amelyek szer­vezettséggel is rendelkeztek 1989-ben (agrárcsoportokat, volt keményvo- nalasokat, volt K1SZ-DEMISZ aktivistákat, szakszervezeteket - a komplett MSZOSZ-t -, reformköröket stb.). Mivel azonban az MSZP vezetése (lénye­gében puccsal) látványosan a globalizmus feltétlen hívei kezébe került, a párt ezt az integratív képességét elveszítette, és a szétesés határára került.132 Érdekes módon az integrációs képesség a nemzeti oldalon jobban mű­ködött 1945-ben és 1998 után is, talán mert a nemzet még ma is erősebb társadalmi összetartó erő, mint bármi más. A demokrácia első ciklusát do­mináló MDF-nek ez csak részben sikerült, bele is rokkant a négyéves kor­mányzásba. Sokan visszavonultak, mások vállalva a konfrontációt, a ki­zárás sorsára jutottak, és halálokok is nehezítették a párt egyben tartását. A kisgazdapárt és a kereszténydemokrata párt is széthullóban volt. A nemzeti demokrácia vezető pártjának szerepére így a Fidesz jelentkezett be, és nagy meglepetésre ennek a feladatnak eleget is tett. Kormányon és ellenzékben is képes volt integrálni a nemzeti, keresztény, paraszti, polgári tábor még megmaradt elemeit, s így választási sikereket elérni 1998-ban, 2010-ben és 2014-ben, amelyek közül az utóbbi azért is figyelemre méltó, mert ez már nem az előző kormányok nyilvánvaló hibái elleni pro teszt szavazáson tör­tént, hanem egy négyéves kormányzást megerősítő voksoláson. Két rendszerváltás Magyarországon_______________________________ 131 Kis János, Hack Péter, Pető Iván és a korábban lelkes művészek, Darvas Iván, Koncz Zsuzsa, sőt Bródy János szégyenlős visszahúzódása jelentősen meggyengítette az SZDSZ táborát. 132 A 2014-es választásokon az MSZP mindössze 29 képviselőt tudott bejuttatni a par­lamentbe, míg tíz évvel azelőtt 209-et. 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom