Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)
A politikai rendszer
azok a - kisgazdapártból kizárt, kilépett - képviselők alkották, akik a vázolt viszonyokon változtatni szerettek volna a népakarat alapján, akár a kommunista, baloldali kisebbség agresszivitásával szemben is. Ők a nemzeti demokrácia jegyében már a szuverenitás helyreállásáig is a demokrácia intézményeinek jogszerű működése mellett tették le voksukat. Fellépésükhöz komoly személyes bátorságra is szükség volt, s olyan felkészültségre, munkabírásra, ami ellensúlyozta a másik oldal (ide értve a kisgazdapárt egy részét is) túlsúlyát. A kisgazdapárt vezetésének elhibázott taktikája azonban nem tette lehetővé, hogy a Nemzetgyűlés még együtt üljön a szuverenitás jogi helyreállása pillanatában (1947. szeptember 15-én). Addigra a kollaboráló Tildy feloszlatta a Nemzetgyűlést, kiírta az előrehozott választást, és asszisztált a magyar történelem legnagyobb választási csalássorozatához. (Az 1949-es és az 1985-ös szavazásokat már nem tartjuk valódi választásoknak.) Az 1945-ben létrehozott ígéretes politikai rendszer nem tudta tartósan megteremteni Magyarországon a demokráciát, sőt önmagát sem volt képes átmenteni. A szabadságpárt bojkottálta az 1947. augusztus 31-ei választásokat. Utódai hatfelé szakadva, az ellenzékben így is csaknem 40%-os arányt értek el! A kisgazdapárt élén akkor már kollaboránsok (Dobi István, Dinnyés Lajos) álltak, akik az államfővel együtt asszisztáltak az ellenzéki pártok (Magyar Függetlenségi Párt, Demokrata Néppárt, Keresztény Női Tábor) likvidálásához, majd a szociáldemokrácia felszámolásához és a megmaradt „szövetségesek” ellehetetlenítéséhez. Ez egyet jelentett a kommunista diktatúra bevezetésével, Magyarország szovjetizálásával. Ennek jelképe az újabb előrehozott választás és a „szocialista alkotmány” elfogadása volt 1949-ben.118 A rendszerváltoztatás idején, 1989-ben ezt a rendszert kellett felváltani a jogállami politikai berendezkedéssel. Ezúttal sem hívtak össze alkotmáKét rendszerváltás Magyarországon________________________________ 118 1949. évi XX. tv. 114