Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)

A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék - Az SZDE és a Bocskai Szabadegyetem

Az SZDE és a Bocskai Szabadegyetem Az SZDE és a Bocskai Szabadegyetem A Bocskai Szabadegyetem nem a SZDE intézménye volt, de ahhoz - szemé­lyem által - erősen kötődött. 1999/2000 fordulójának telén Csurka István hozta létre a Bocskai Szabadegyetemet és engem bízott meg a szervezés feladataival, az előadók toborzásával és az előadások megindításával. Rendkívül nagyvo­nalú volt a MIÉP elnöke, mivel a párt éves támogatásának egyharmadát, 70 millió forintot különített el a Bocskai Szabadegyetem fenntartására. Ez az összeg lehetővé tette a legszínvonalasabb szakemberek bevonását, a legna­gyobb előadótermek kibérlését és a szükséges reklám-propaganda kifejtését. A Bocskai Szabadegyetem óriási előnye volt, hogy nemcsak Budapesten, de az egész ország területén, minden megyében jelen voltunk, ha hívtak bennünket. A Szabadegyetem a legkülönfélébb diszciplínákban tartott előadásokat, de érthetően én az irodalomra koncentráltam leginkább és volt egy olyan el­képzelésem, hogy az Ady-Szabó Dezső-Németh László-vonulatot nagy ala­possággal, egy 12 részes kurzusban mutassuk be. Ez sikerült is, miután Bíró Zoltán elvállalt egy négyrészes Ady-szemináriumot, Cs. Varga István pedig egy négyrészes Németh Lászlót. Énrám természetesen Szabó Dezső maradt. Aki ezeket az előadásokat végighallgatta a kurzusok végén aláírásunkkal el­látott, szimbolikus „Bocskai Diplomát” kapott. (Meglepő, hogy milyen sokan jöttek aláíratni a valójában semmit sem érő kis füzetet.) Nagy erőbedobással készültem magam is, kifejezetten erre a célra öt, egyenként másfél-kétórás előadást dolgoztam ki: Szabó Dezső erkölcsisége; Szabó Dezső tréfái; Az elsodort falu; Szabó Dezső és a transzilvanizmus; A coriolanuszi pofon. Természetesen nem mindenütt kerülhetett sor a 12 részből álló teljes irodalmi kurzus előadására, hiszen ez 12 egymást követő héten tartandó előadást jelen­tett volna, amit csak néhány nagyobb városban sikerült megvalósítani, ahol értelemszerűen tömegesebb volt az érdeklődés és a helyi MIÉP-szervezet volt 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom