Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - A Hunnia utolsó évei
A Hunnia utolsó évei A Hunnia utolsó évei Az eddig tárgyalt három és fél év elteltével lényegében le is zárult a Hunnia hőskorszaka, vagy ha így jobban tetszik: az aranykora. Az 1989-ben, sőt valamivel még korábban kezdődött rendszerváltás sokdimenziójú történelmi folyamat volt, ennek megfelelően sok olvasata lehetséges (gazdasági, jogi, művészeti, hírközlési, politikai, oktatási, pénzügyi stb.), de esetünkben nem ezeket emelném ki külön-külön, hanem arra utalnék, hogy a rendszerváltozás egy mindent átható közérzet volt. Egy mentális légkör, amely eufóriát és reményt jelentett nekünk. Rövid ideig ugyan, de úgy éreztük, beteljesült az, amire vágytunk. Aztán, ahogyan az már lenni szokott, a mindennapi valóság durva kiszögellésein lassan széttöredeztek az álmok és az illúziók. Elkezdődött az „azért ez se fenékig tejfel” felismerése, majd az egyre teljesebb körű kiábrándulás a változás meséjéből. Egyre tömegesebbé vált a felismerés, hogy nagyon sok minden megváltozott ugyan - jó vagy rossz irányba de az életünk, a sorsunk, a kilátásunk maradt, ami volt. A ’90-es évek első felére a rendszerváltás anyahajója, az MDF is kezdett megfenekleni, belső vitái már Antall életében, de halála után még inkább nyilvánvalóvá tették a széthúzást. Ebben a helyzetben a nemzeti radikalizmus első számú szószólója a Magyar Út Körök Mozgalmat, majd a MIÉP-et megteremtő Csurka István lett. Saját sajtóorgánumai (Magyar Fórum, Havi Magyar Fórum) '93-91 környékén már dominálták, de 1998-as parlamentbejutásuk után még inkább meghatározták a magyar társadalmi közbeszédet. A Hunnia ebben az átalakulási folyamatban viszont egyre inkább jelentéktelenedett: sem párt, sem parlamenti, politikai erő, sem országos tekintély nem állt mögötte, és lassan - honorárium nélkül dolgozó - szerzői gárdája is felhígult. Egy szóval sem szeretném azt sugalmazni, hogy a laptól való távozásom és a felhígulási folyamat között bármiféle direkt összefüggés lett volna: teljes bizonyossággal állítom, hogy ez csak időbeli egybeesés, és ha történetesen maradok, a Hunnia akkor is fakulni kezd. Fontos, hogy lássuk: ez a felhígulási, fakulási folyamat valójában nem is a Hunnia sajátja volt, hanem az egész rendszerváltozás fáradási tünete. Viszont nekem 1992. október 14-től kezdődően - miután meglehetősen méltatlanul kirúgtak - minden kapcsolatom megszűnt a lappal. Részben büszkeségből, részben sértettségből. Sajnos a Hunnia - nevesen Kunszabó Ferenc - viszont néhány éven át időnként még foglalkozott személyemmel, nem 177
