Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék - A Szabó Dezső Emléktársaság létrejötte
A Szabó Dezső Emléktársaság létrejötte hol és kikkel jöttek össze a Szabó Dezső szellemiség jegyében, fogalmam sincs, én csak a Kerepesi temetői és a Rákóczi téri kis megemlékezések okán találkoztam legtöbbjükkel. Olyan is volt, akit csak arcról ismertem, névről nem. Nehéz volt velük a kommunikáció, és nemcsak a korkülönbség miatt, de azért is mert sokuk bizalmatlan, zárkózott, nehezen megközelíthető volt. Jócskán volt részük ugyanis rendőrségi zaklatásban, megfigyelésben, ezért nem róható fel, ha a kezdeti években hozzám sem volt sok bizalmuk, miután kezdtem megjelenni közöttük. Ezeknek az idős embereknek a legtöbbje nem csupán az ideológiai azonosságtól késztetve ápolta a Mester emlékét, de legtöbbjük egykoron személyes kapcsolatban is állt vele, ki hosszabb, ki rövidebb időn át. Dr. Kardos Ernő, az elnyühetetlen életerejű, mindig lelkes kémiatanár másfél évtizeden át volt a Mester famulusa, bármikor bármire használható titkára, Fitos Vilmos pedig együtt ült Szabó Dezsővel a vádlottak padján a Magyar Elet folyóirat elleni perben. És a többi is mind-mind személyes emlékeket őrzött a Mesterrel való egykori viszonyáról. Érthető, hogy én, mint afféle kis Benjámin, kilógtam a sorból. (Velem egyidős csupán dr. Petővári Ágnes tanár volt, aki atyja, Petővári Gyula jogán került kapcsolatba a baráti körrel. Őt ab ovo megszokták és elfogadták.) A baráti kör nyilvános szereplése évi két alkalomra korlátozódott: május 23-án, Dezső-napon a Mester József körúti lakásának emléktáblájánál - illetve az attól néhány méterre lévő Rákóczi téren, ahol az ostrom alatt ideiglenesen eltemették - koszorúztunk, szavaltunk, Himnuszt, vagy Szózatot énekeltünk. Három hétre rá, június 10-én, a születésnapján a Kerepesi temetőben jöttünk össze. Itt mindig nagyobb, népesebb és tartalmasabb volt a megemlékezés. De jellemző a kádári korszak görcsökkel telített légkörére - talán nem is annyira tudatos, semmint ösztönös módon - ezek a temetői beszédek, és az egész összejövetel inkább emlékeztetett egy egyházi jellegű ünnepségre, semmint másra. A beszédeket is úgy alakította a szónokok öncenzúrája, hogy vagy Szabó Dezső emberi, személyiségbeli alakját, életének anekdotális történeteit idézték fel, vagy szépírói életművéből olvastak fel lírai részleteket, előtte-utána pedig zsoltárokat és református énekeket énekeltünk. Szó volt ott a sír mellett mindenről, csak éppen a Szabó Dezső-i nemzetpolitikáról nem. Az ugyanis már túllépett volna azon a határon, amit eltűrt Aczél elvtárs gondolatrendőrsége. Hogy ez szinte spontánul így alakulhatott, azt nem kis mértékben motiválták a baráti kör tagjai között szép számmal megtalálható nyugalmazott református lelkészek, kántorok és őszintén hívő, templomba járó emberek. Ezeken a pártállami temetői ünnepségeken a politizálást a Himnusz és a Szózat hangos 15
