Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A második rész levezető elnöke Für Lajos
Szabad György és mások kiegészítéseivel együtt. Végül szeretnék rátérni arra a közleményre, amelyet itt Csoóri Sándor ismertetett előttünk. Először egy praktikus észrevételem volna. Tudomásom szerint kedden a politikai bizottság állást foglal az aradi tárgyalásokkal kapcsolatban.127 Na most, ha történetesen a keddi állásfoglalással kapcsolatban még lenne véleménye a Demokrata Fórumnak, akkor az történik, hogy itt most lezárunk egy állásfoglalást, amit itt Csoóri Sándor ismertetett, és egy újabb kritikai észrevételt, vagy esetleg, ha a keddi állásfoglaláshoz szükséges, újabb pontot nem tudunk beiktatni. Énnekem az volna a javaslatom, két napról van szó, várjuk meg ezt a keddi állásfoglalást, és akkor hatalmazzuk föl a Demokrata Fórum vezetőségét, hogy szükségszerűen a Csoóri Sándor által ismertetett szöveghez képest még a mi nevünkben is, ránk hivatkozva is betoldjon egy szükséges részt, vagy azt, amit ez a politikai bizottsági állásfoglalás megkíván. [Bekiabálás: előtte kell!] Igen, hát így is lehet mondani, hogy előtte kell, hát gondoljuk meg. Végül egy bejelentésem volna. A Bajcsy-Zsi- linszky Baráti Kör szeptember 26-án egy erdélyi vitát rendez a Jurta Színházban, itt hívom föl a figyelmet arra, hogy egy kerekasztalbeszélgetésről lesz szó, a szakma és ennek a kérdésnek a legkülönbözőbb, kiváló szakemberei fognak vitatkozni, szeretettel meghívlak benneteket. Köszönöm! [Taps] FÜR LAJOS: Köszönöm szépen Vigh Károly hozzászólását. Máris megkérdezem, hogy ki ért egyet azzal a javaslattal, amit Vigh Károly... Hogy tudniillik csak kedd után reagáljunk majd. [Bekiabálások: nem!] Kérem, leszavaztuk, marad az eredeti elgondolás, hogy előbb hozzuk nyilvánosságra.128 Következik Czakó Gábor, Czakó Gábor után Varga András, dr. Varga András, és végül Jeszenszky Géza. Itt jelenteném be, Vigh Károly hozLakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 127 Az MSZMP Politikai Bizottsága valóban tárgyalt 1988. szeptember 6-án az aradi találkozó tanulságairól. 128 A Csoóri Sándor által ismertetett nyilatkozatot az MDF nyilvánosságra hozta ugyan, de arról Magyarországon egyetlen sajtótermék sem számolt be. 94