Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja
gondoljuk, hogy az események ilyen fordulása jórészt az MSZMP-n belüli változásoknak köszönhetők.236 Sz. Tóth János egy félmondaton akadt meg, azon a tudósítói közlésen, hogy az MDF végül is nem deklarálta (jelzővel vagy anélkül) a szocialista cél nyílt vállalását. Nos, mi ezt fontosnak tartjuk továbbra is. Végül is lapunk egy kommunista párt központi újságja, nem mondhatunk le erről, nem tagadhatjuk meg identitásunkat. Levélíró barátunk más megfogalmazást ajánl. Bevalljuk, nekünk, akik az MDF tanácskozásán jelen voltunk, az ő mondata nem tűnik magától értetődőnek, már csak azért sem, mivel sok olyan felszólalást hallottunk, olyan megjegyzésekre emlékezünk, amelyek ennek ellentmondanak. Olyan hivatkozást is hallottunk, hogy a szocializmus alapvetően megfoghatatlan valami, s a reálszocializmus gyakorlata is lejáratta.237 Ezért nem tartjuk szerencsésnek Berecz János megelőlegezett szavaira hivatkozni, hiszen a Politikai Bizottság tagja nem hallhatta mindezt. És még valami: nem szerencsés dolog a „sztálinista” jelzőt használni a vitában. Mi azt szeretnénk, ha a címkéző vitastílusnak egyszer s mindenkorra vége szakadna. Ma színre léphet az MDF, és szeretnénk, ha önmagát, valódi törekvéseit nyíltan vállalná, vállalhatná. Ez ad módot nekünk, kommunistáknak, hogy vitatkozzunk, hogy konkrét ügyekben közös álláspontra juthassunk, vagy esetleg megállapíthassuk: adott dologban nincs közöttünk egyetértés. Ezért magunkat nem igazítjuk helyre. Várjuk viszont a további fejleményeket, a deklarációk megvalósulását. Kozma Judit-Miklós Gábor Lakitelek. 1988. szeptember 3.- jegyzőkönyv_______________________ 236 Kétségtelen tény, hogy a Népszabadság szerkesztősége tudósítóinak Lakitelekre történt elküldésével vállalta annak szándékát, hogy tájékoztatni fog a tanácskozásról. Ehhez vélhetőleg nem kaptak külön pártutasítást, amit az is jelzett, hogy a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet tudósítója is ott volt Lakiteleken, egyedül csak a Népszava - helyszínen lévő újságírója hiányában - közölte pusztán a később MTI-hírként megjelent összefoglalót. 237 Az újságírók ebben a tekintetben korrektek voltak, hiszen ezek a szavak valóban elhangzotta egyes felszólalásokban és élesen megfogalmazódtak a tanácskozás azon vitáján, 220