Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja
zők: Az MDF „vegyen részt az átfogó társadalmi reform következetes végig vitelében, a politikai rendszer demokratizálásában; nyújtson erkölcsi és szellemi támogatást a gazdaság ésszerűsítését, a vállalkozás lehetőségeit és biztonságát célzó törekvéseknek, összhangban az érdekvédelem, a szociális gondolkodás és gondoskodás kiterjesztésével, az igazságos elosztás és általában a társadalmi igazságosság elvének és követelményeinek képviseletével; segítse az európai és nemzeti hagyományokon nyugvó, korszerű magyar jog- államiság megteremtését; tegyen meg mindent az ország határain kívül élő magyar nemzetiség létérdekeinek, jogvédelmének a lehető legszélesebb nyilvánosságáért, vegyen részt a megmaradásukért, önrendelkezésükért és fejlődési lehetőségeikért folytatott küzdelemben.” Legális politikai szervezet - s bejegyeztetése óta a Magyar Demokrata Fórum kétségtelenül az - csak a kormányzattal együtt (még ha azzal vitatkozva is) képzelheti el céljainak elérését. így az MDF is elsőrendű feladatának tekinti, hogy „törekedjék megteremteni a párbeszéd és az együttműködés lehetőségeit a társadalom és az országot kormányzó hatalom között mindazon ügyekben, amelyekben az eszmecsere és az együttműködés az ország és a magyarság jövője érdekében nélkülözhetetlen”. Egybehangzók a kormányprogrammal az Alapítólevélnek - amely valójában szintén program, még ha megfogalmazói kerülték is ennek a szónak a használatát - az a pontja is, hogy „A mozgalom elutasít minden abszolutizmusra való törekvést, a magyarság sorsára, a humánumra vagy a demokratizálás folyamatára veszélyes agresszivitást, bármely oldalról induljon is ki. Elutasít minden olyan társadalmi formát vagy szerveződést, amelynek léte a monopóliumokra, az állampolgárok, a nép függőségére, kiszolgáltatottságára és kizsákmányolására épül, jelentkezzék az akár a magántőke, akár a totális állam képében.”232 Lakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 232 A Magyarország újságírója is a szeptember 3-án kiosztott Alapítólevélből vette az idézeteket, a végleges dokumentumban végrehajtott változtatásokat nem ismerte. 216